UP hírek: I.osztály- Győzelem az Algyő ellen
Február 07, 2026

Egy győzelem, egy döntetlen a hazai rivális és egy szoros vereség a listavezető ellen



Serdülő és ifjúsági csapataink hazai pályán az Algyő, U16 korosztályunk a DVSC vendégeként lépett pályára a héten. 

A zömében ex-pc trade-es játékosokat felvonultató Algyő csapatán Szélpál Norberték nagyon könnyen átszaladtak, míg Buchholcz-Huba Dóra fiatal együttese kiélezett csatát vívott. Ifi csapatunk látványos és nagyon domináns játékkal rukkolt elő, az érdemünket nem veszi el, de nem volt egy súlycsoportban a két csapat.
Serdülőink nagyon fiatalok még ebben a bajnokságban de a 2-3 év korkülönbség alig látszódott a pályán. A győzelem lehetősége végig a kezünkben volt, sajnos a döntő helyzetekben bosszantó hibákat vétettünk, így felemás érzésekkel és csak 1 ponttal zártuk a helyi rangadót.

U16-os csapatunk Miklós Dániel ideiglenes vezetésével a listavezető Debrecenbe utazott. Lányaink teher nélkül, nagyon jó felfogásban, összeszedetten játszottak és igencsak megszorongatták a hazaiakat, mindkét félidőben csak 1-1 góllal maradtak el az éllovastól. 
Egyértelműen miénk a jövő, látszik, hogy jó az út, amin haladunk!

Hajrá Szeged!

 

LU20 I.osztály, Kelet
PC Trade SZNKE – FKSE Algyő 48-37(25-15)

PC Trade SZNKE: Farkas Nóra, Szabó Luca-Rovó Blanka 1, Szabó Blanka 2, Vadkerti Luca 13, Magyar Nóra 4, Tóth Amina 3, Majoros Szofi 1, Kapás Réka 6, Bakos Fanni 1, Cseri Zoé 2, Dani Zita 1, Papp Boglárka, Kószó Milla 5, Szécsi Szintia 9
Edző: Szélpál Norbert

LU18 I.osztály, Kelet
PC Trade SZNKE – FKSE Algyő 25-25 (14-16)

PC Trade SZNKE: Nacsa Zsófia, Vadkerti Vanda, Weszelovszky Míra- Szabó Blanka 1, Oltványi Mira, Majoros Szofi 6, Kassai Tímea 4, Halasi Sára 2, Bakos Fanni 3, Domonkos Dóra, Majer Szonja 1, Buchholcz Bodza 1, Rácz Hella 4, Haumann Hanna, Ilyés Bíbor 2, Bauer Kata 1
Edző: Buchholcz-Huba Dóra

LU16 I.osztály, Kelet
DVSC SCHAEFFLER - PC Trade SZNKE 31-29 (13-12)

PC Trade SZNKE: Nacsa Zsófia, Vadkerti Vanda, Weszelovszky Míra - Bodó-Kispál Sára, Halasi Sára 10, Száz Zsófia 2, Domonkos Dóra, Szabó Szonja 1, Mayer Szonja 6, Buchholcz Bodza 4, Rácz Hella 1, Ilyés Bíbor 1, Bauer Kata 4, Darázs Emma, Csanádi Ágota
Megbízott edző: Miklós Dániel