Remek felkészülés után szombaton rajt a Gárdony ellen
Szeptember 05, 2025

Felnőtt csapatunk szombaton, hazai pályán, az Etelka sori csarnokban kezdi meg az NB I/B-s bajnokságot. Vadkerti Attila, NB I/B-s csapatunk vezetőedzője bizakodva várja az első fordulót, hiszen kemény felkészülés után, teljes kerettel vághatnak neki a bajnokságnak.

– Várja a csapata a szombati, Gárdony elleni bajnoki rajtot?
– Nagyon készülnek, és én is figyeltem arra, hogy ezen a héten egyre fokozódjon a meccsláz a lányokban. Felkészültünk a nyitófordulóra, szerencsére sérültünk sincs, így a legjobb kerettel indulunk neki a szezonnak.

– Kemény, hat hetes felkészülés van a csapat mögött. Minden belefért, amit elterveztél?
– Tartalmas és hasznos felkészülés van mögöttünk, ahol mindenre jutott idő. A lányok megkönnyítették a dolgomat, motiváltan és becsületesen dolgoztak, még a legkeményebb alapozó időszakban is. Az edzőmérkőzéseken és a tornákon képet kaptam a csapatról, és ez a kép igen biztató. A keretünk nem változott sok helyen, az érkező játékosok beépültek a csapatba, többen az utánpótlásból kerültek fel a felnőttekhez. Ők az első meccsükre készülnek, nem kis izgalommal. Edzőmeccseket játszottunk, tornákon indultunk, hogy a sorozatterhelést is szokják a lányok. Csak ismételni tudom magam: készen állunk a rajtra.

– Amit elmondtál, abból úgy tűnik, hogy nemcsak készen álltok, de szép reményekkel is indultok neki az évnek.
– A tavalyi, feljutást kiharcoló keretünk egyértelműen erősebb lett. Akik érkeztek, karakteres, meghatározó játékosok, ez pedig nemcsak a pályán, az edzéseken, hanem az öltözőben és azon túl is érződik. Ez mindenképpen optimistává tehet bennünket. Nem mi vagyunk a bajnoki cím esélyesei, de van egy koncepciónk, egy játékunk, amit felépítettünk, és egyre jobb lesz, ahogy haladunk előre. Ha továbbra is elkerülnek a sérülések, akkor nagyon jó eséllyel pályázunk az NB I/B-ben maradásra.

A Gárdony elleni mérkőzés szombaton 15 órakor kezdődik az Etelka sori Sportcsarnokban, gyertek minél többen szurkolni a lányoknak.

Friss híreink

UP hírek: LU18/20 ...

Szeptember 11, 2025

UP Hírek: LU18/20 ...

Szeptember 08, 2025

NBI/B: Piros lap ...

Szeptember 07, 2025

Remek felkészülés ...

Szeptember 05, 2025

UP hírek: LU16 ...

Szeptember 04, 2025