Védekezz jól és dobj eggyel többet az ellenfélnél!
November 30, 2017

Az ősz egyik legfontosabb mérkőzését játsza csapatunk pénteken (Etelka sor, 18 óra) a Szent István SE ellen. A táblázaton közvetlen előttünk álló és erős kerettel dolgozó csapat ellen csak akkor nyerhetünk, ha a legjobbját nyújtja mindenki. Az esélyekről Bakó Botond vezetőedzővel és kapusunkkal, Dobó Mónikával beszélgettünk.
/Kibédi Péter írása/

 

Az őszi szezonban elszenvedett három vereség után a hónap elején a vezetők leültek a játékosokkal, hogy átbeszéljék az addig történteket, ezzel segítve, a csapat eredményes szereplését. Azóta három meccset játszottunk, mindannyiszor győzelemmel zártunk- igaz nem a legerősebb riválisok ellen. Bakó Botond szerint a Szent István Egyetem ellen kell megmutatni a tudását a csapatnak:

Lehet javítani!

Igen ez igaz, bár én kicsit másképp fogalmazok. Az elsődleges célunk és ez kell a szemünk előtt lebegjen, hogy megmutassuk az erényeinket, igazi tudásunkat. Ha meg tudjuk mutatni, hogy csapatként és egyénileg is tudtunk előrelépni, akkor azt fogja eredményezni, hogy megnyerjük a pénteki mérkőzést. Az hogy ezzel dobogóra kerülünk és megelőzzük a tabellán a Szent István SE-t, az mindennek a hozadéka lehet. Nem az kell a szemünk előtt legyen, hogy mi volt egy hónapja, milyen formában voltunk akkor. Azzal foglalkozunk, hogy most jó formában van a csapat, egyben vagyunk és ezt a pályán is mutassuk meg.

Ha csak a neveket nézem a pénteki ellenfélnél, akkor az igencsak erős keret, már-már élvonalbeli.

Nem a nevekkel foglalkozunk és nem is azzal, hogy az ott játszók közül ki mit ért el korábban a pályán. Azzal törődünk, hogy mi van a jelenben. A jelenben pedig mi egy erős csapat vagyunk, aki le tudja győzni a SZISE csapatát. A nyáron ez edzőmeccsen sikerült is, de a múltból nem élünk meg. Van egy óriási lehetőségünk, amit ki kell használnunk és ezt csak úgy tudjuk kihasználni, ha mindenki a legjobbját nyújtja és csapatként irgalmatlan melót teszünk bele a meccsbe.

A Szent István Egyetem ellen szinte garantálható, hogy rengeteg múlik a kapusteljesítményen. Ezzel tisztában vannak kapusaink is és Dobó Mónika azt mondja, hogy egész héten így is készültek.

Nem fogtuk unatkozni holnap a kapuban.

Valóban nagyon sok múlik majd azon, hogy mit tudunk hozzátenni a csapat teljesítményéhez a kapuban. Nagyon sok jó lövője van a Szent István  SE, egész héten gyakoroltuk a sánc és a kapus kapcsolatát. Biztos vagyok benne, hogy egy jó védekezéssel együtt mi is segíteni tudunk a győzelemben.

Mi lehet a kulcsa a sikernek?

A védekezés egyértelmű kulcsa lesz a meccsnek. Ha pedig ebből gyors lerohanásokat tudunk vinni, akkor azzal nyerhetünk.

Ráadásul nagyon fontos két pontot szerezhettek.

A csoport egyik legerősebb csapata jön hozzánk. Mindenképpen meg szeretnénk szerezni a két pontot. Az utóbbi heteket nézve jó úton járunk, jó formában vagyunk. Egyre gyorsabban játszunk, úgy ahogy azt nyáron elterveztük és gyakoroltunk. Egyre jobban kezdjük érezni a pörgős kézilabdát és ezt már tudjuk a pályára is vinni. Ha ez pénteken is így lesz, akkor esélyesek vagyunk a meccsen.    

Friss híreink

Ez már NB I/B-s ...

Szeptember 14, 2025

UP hírek: LU18/20 ...

Szeptember 11, 2025

UP Hírek: LU18/20 ...

Szeptember 08, 2025

NBI/B: Piros lap ...

Szeptember 07, 2025

Remek felkészülés ...

Szeptember 05, 2025