UP hírek: Szenzációsan teljesítettünk a hétvégén!
December 11, 2023

Le a kalappal, nem hiába mondják, hogy a szurkolótábor a 8. játékos a pályán! 


A Székesfehérváron megrendezett  szombati fordulón eljött a várva várt pillanat: két nagyágyúval találkozott Miklósné Kocsis Éva LU14 csapata. 
Először a nagy múlttal rendelkező FTC ellen léptünk pályára és bár nagyon tiszteltük ellenfelünket, egyáltalán nem voltunk megilletődve. Nagy lendülettel, bátran játszottunk az első pillanattól fogva, uraltuk a mérkőzést, de tetemesebb előnyre csak a második félidőben tudtunk szert tenni. Akkor viszont egyértelműen mi diktáltunk, kifejezetten jól kézilabdáztunk, így megérdemelten nyertük meg az összecsapást.

Második mérkőzésünket egy szintén nívós klub, a Győr ellen játszottunk. Lehet sokat kivett az erőnkből az első derbi, mert akkor már kicsit több hiba csúszott a játékunkba. A hozzáállással viszont most sem volt gond és a szívünk is a helyén volt. A helyszínen szurkoló szülői gárda volt a nyolcadik ember a pályán, mely támogatás egy ilyen kiélezett mérkőzésen kellett is nagyon, így a pályán kívül és belül, igazi csapatmunkával, mindig sikerült átlendülnünk a holtpontokon és behúznunk ezt a nagyon értékes győzelmet is.

Most is bebizonyosodott, hogy a csapategység egy nagyon fontos tényezője ennek a játéknak és az is, hogy a jó alapanyagból, jó munkával igen nagy magaslatokra fel lehet érni. 

Gratulálunk mindenkinek, bárcsak együtt lehetne tartani ezt a társaságot!

Gyermekbajnokság LU14

Ferencvárosi TC I. – PC Trade SZNKE I. 25-35 (15-17)
PC Trade SZNKE I. – Győri ETO KC I. 25-23 (14-12)

PC Trade SZNKE I.: Szabó Luca, Weszelovszky Kíra (kapusok), Bodó-Kispál Sára, Buchholcz Bodza, Gaál-Lajtos Bella, Haumann Hanna, Hermán Aisa, Kakuk Liza, Kiss Katinka, Kovács Regina, Rácz Hella, Sztojkó Evelin.
Edző: Miklósné Kocsis Éva-" Két nagyon jó csapat jutott erre a hétvégére. Csapatom elszántan és kellő magabiztossággal érkezett Székesfehérvárra. Az első mérkőzésen nagy tempót diktálva játszottunk. A második félidőben sikerült ellépni ellenfelünktől. Szépen, gyorsan és jól kézilabdáztunk. A Győr elleni mérkőzés izgalmas volt végig. Több hibával játszottunk, mint az FTC ellen, de nagyon akartuk a győzelmet, és mindig volt valaki, aki hozzá tett a játékunkhoz, húzta a többieket magával. Hatalmas dicséret a CSAPATNAK! A lelátóról fantasztikus támogatást kaptunk a Szülőktől! Köszönjük nekik!"

 


A Tisza Volán által Kisteleken megrendezett LU12 fordulón vettek részt vasárnap csapataink. Mind Miklósné Kocsis Éva, mind Erdész Ákos lányai jól szerepeltek a hétvégén.

Extra teljesítményekkel fűszerezett, nagyon összeszedett játékkal rukkolt elő Miklósné Kocsis Éva csapata, akik először a Kecskeméti Sportiskola, majd a Békéscsaba ellen léptek pályára. A hozzáállás és az elszántság mindkét mérkőzésen kiváló volt, így ha bele is csúszott játékunkba némi hiba, könnyen szemet lehetett hunyni felette. Összeszedetten, okosan kézilabdáztunk és nyertük meg mindkét mérkőzésünket.

Erdész Ákos fiatal csapata a KSZSE és a Tisza Volán ellen pallérozódott ezen a fordulón. Kiélezett mérkőzéseket játszottunk, ahol nemcsak a kor, hanem a fizikális különbségek ellen is fel kellett vegyük a versenyt. Igen sokat lehet tanulni ezeken a mérkőzéseken, de egyre jobbak vagyunk. Egy kis erőszakosság, határozottság hiányzik még a tarsolyunkból, de idővel és tapasztalással megjön majd ez is.

Szép munka volt gyerekek! 


Gyermekbajnokság LU12

Kecskeméti Sportiskola II. – PC Trade SZNKE I. 12-26 (4-16)
Békéscsabai ENKSE – PC Trade SZNKE I. 4-30 (1-16)

PC Trade SZNKE I.: Nagy Ramóna (kapus), Gémes Emma, Haumann Lilien, Kovács Borbála, Radics Réka, Rácz Léna, Szombati Luca, Tóth Liliána, Tóth Szófia, Üveges Leila.
Edző: Miklósné Kocsis Éva- "Fantasztikus hétvége volt. Szombaton az U14-es, vasárnap az U12-es csapatom szárnyalt. Mindkét mérkőzést nagy elszántsággal és lendülettel játszottuk. Míg az első mérkőzésen kicsit több hiba volt, a második mérkőzésen minimális. Nagyon összeszedett és fegyelmezett volt a CSAPATOM. Több játékosom extra teljesítményt nyújtott. Hatalmas dicséret mindenkinek! Büszkeséggel tölt el, hogy két ilyen fantasztikus csapattal dolgozhatok!"

KSZSE – PC Trade SZNKE II. 26-22 (14-10)
PC Trade SZNKE II. Tisaz Volán II. 19-19 (12-12)

PC Trade SZNKE II.: Farkas Linett, Forgó Enikő, Gera Boglárka, Janics Evelin, Jéga-Szabó Jázmin, Kalcsevics Patrícia, Kiss Dorina, Nyers Hédi, Sávai Viktória, Ugray Lili, Zsíros Lili
Edző: Erdész Ákos-" Küzdelem és a csapatjáték lett a hétvége mottója. Védekezésben az összhang egyre nagyobb, de határozottabban kell fellépnünk, még ha fizikálisan erősebb is az ellenfelünk. Támadó megoldásokban sokszínűek voltunk, ahol az újoncokra nagyobb feladat hárult a korábbi mérkőzésekkel ellentétben. Mindenkinek jó feltöltődést kívánok, mert már a fejemben megvannak a januári gyakorlatok."



Leginkább a meccsrutin megszerzése és a csapategység erősítése a cél fiatalabb korosztályainknál. Erdész Ákos LU10 bajnokságban induló együttese hosszú út előtt áll még a kézilabda világában de egyértelműen jó irányban haladunk. 

Szombaton két mérkőzésen mutathattuk meg a tudásunk, előbb a Tisza Volán, majd az Apátfalva ellen. Voltak biztató jelek a munkánkat illetően, hogy jó, amit csinálunk, visszaköszöntek az edzésen tanultak. Akadtak bizonytalanságok is, de ez természetes, ebből lehet tanulni, építkezni.

Elégedettek lehetünk az idei összképet illetően, szorgalmas munkával, picivel több határozottsággal biztosan szép eredményeket fogunk elérni!

Jó pihenést mindenkinek!

Gyermekbajnokság LU10

PC Trade SZNKE - Tisza Volán SC II.
MKC Apátfalva – PC Trade SZNKE 

PC Trade SZNKE: Gercsó Alina, Harmati Lili, Lippai Eszter, Nagy Dorottya, Stone Sophia, Sztojkó Zorka, Turi Luca, Tutrai Laura, Vadkerti Médea
Edző: Erdész Ákos-"A visszajelzések a látottak alapján, a fejlődésünk megkérdőjelezhetetlen. Támadásban azért többször láttam a bátortalanságot és nehezen alkalmazkodtunk az új helyzetekhez. Az egyéni teljesítmények nem mindenhol mutatkoztak meg, leginkább a páros kapcsolatokat kell jobban kiépíteni és úgy előnyt szerezni. Sajnálnám,  ha ezeket a fordulókat elvennék tőlünk a jövőben, mert a csapategység kialakításában elengedhetetlenek ezek a meccsek."

Friss híreink

Ez már NB I/B-s ...

Szeptember 14, 2025

UP hírek: LU18/20 ...

Szeptember 11, 2025

UP Hírek: LU18/20 ...

Szeptember 08, 2025

NBI/B: Piros lap ...

Szeptember 07, 2025

Remek felkészülés ...

Szeptember 05, 2025