UP hírek: Remekvolt a hozzáállás!
Április 09, 2025

Két U12-es csapatunk is pályára lépett a hétvégén


LU12 korosztálynak megrendezett szegedi fordulón vettek részt szombaton lányaink. Ugyanabban a korosztályos bajnokságban indulva, két különböző korcsoportú gárdánk mérettette meg magát és mindkét csapatunk, az eredménytől függetlenül nagyon jól szerepelt. 

A kicsiktől senki nem várja el, hogy idősebb korosztályban indulva sorozatosan nyerjék a mérkőzéseket, a  jó hozzáállást, a küzdést viszont viszont igen és nem is csalódtunk. Előbb a Tisza Volán majd a Kiskunmajsa ellen léptünk pályára, mindkét mérkőzésen bátran és lelkesen játszottunk, sőt,  a második mérkőzésen még pontszerzési esélyünk is volt. Látszott nagyon az akarás és persze végül a fáradtság is de összességében jó élményekkel zártunk. 

Miklósné Kocsis Éva lányai teljesen más dimenzióban kézilabdáznak, mint hasonló korú versenytársaik, nem is volt kellő erősségű ellenfél sem a HLKC, sem a Tisza Volán együttese. Lendületesen, nagyon szervezetten vezettük a támadásainkat és a védekezésünk is kellőképpen acélos volt mindkét mérkőzésen. Igen látványos és fegyelmezett játékkal könnyen hoztuk mindkét mérkőzésünket, így jó előjelekkel, felkészülve vágunk a jövő hétvégi, Húsvét kupa elnevezésű utánpótlás tornának.

Hajrá Szeged!

 

Gyermekbajnokság LU12

Tisza Volán 1- PC Trade SZNKE II.18-6 (6-2)
PC Trade SZNKE II – Kiskunmajsai KC 11-13 (7-9)

Hódmezővásárhelyi LKC – PC Trade SZNKE I. 10-31 (6-16)
PC Trade SZNKE I. – Tisza Volán SC I. 35-2 (19-1)

 

PC Trade SZNKE I.: Jéga-Szabó Jázmin, Ugray Lili (kapusok), Farkas Linett, Forgó Enikő, Gerecz Gréta, Győri Alíz, Kalcsevics Patrícia, Kiss Dorina, Kovács Eszter, Nyers Hédi, Pajer Enikő, Sávai Viktória, Szabó Barbara, Szeles Nóra, Zsíros Lili.
Edző: Miklósné Kocsis Éva- „Maximálisan elégedett vagyok a látottakkal. Minimális hibával, nagyon lelkesen és lendületesen kézilabdáztunk.”

PC Trade SZNKE II.: Sántha Dóra, Niksic Ana, Vadkerti Médea, Harmati Lili, Lippai Eszter, Tomonicska Bianka, Csiszár Zsanett, Szűcs Dorka
Edző: Vadkerti Attila

Friss híreink

UP hírek: LU18/20 ...

Szeptember 11, 2025

UP Hírek: LU18/20 ...

Szeptember 08, 2025

NBI/B: Piros lap ...

Szeptember 07, 2025

Remek felkészülés ...

Szeptember 05, 2025

UP hírek: LU16 ...

Szeptember 04, 2025