UP hírek: LU20 I. osztály- Védekezésváltás hozta meg a sikert
Január 30, 2025

Nehéz küzdelemben kerekedtünk végül az Orosháza fölé


 

Az LU20 bajnokság első 2025. évi mérkőzését az orosháziak ellen játszotta hazai pályán ifjúsági együttesünk. Kemény mérkőzésre készültünk, élénken élt még bennünk Szécsi Szinti tavaly Orosházán elszenvedett agyrázkódása.

Támadást tekintve jól kezdtük a mérkőzést, volt ritmusa a játékunknak. Fura módon az eddig nagyon jól működő védekezésünk hagyott cserben most minket, az valahogy nem akart összeállni. Fej-fej mellett haladtak a csapatok, minden gólra esett egy válasz. 

A második félidőben rengeteg helyzetet kihagytunk, és mivel a védekezésünkkel még mindig hadilábon álltunk, így ellenfelünk kezdett tőlünk ellépni.  
Jókor jött a védekezésváltás, megzavartuk vele az orosháziakat ráadásul az elszórt labdáikat gólra is tudtuk váltani. 

Nemcsak a játék képe, hanem az eredmény is jelentősen megváltozott, 8 perc alatt egy 7-0-s menetet produkálva meg is alapoztuk a győzelmünket.

Bravó lányok!

 

LU20 I.osztály, Kelet
PC Trade SZNKE – Zengő Alföld Orosházi KCE 33-29 (17-16)

PC Trade SZNKE: Hargitai norma, Majoros Gréta- Vadkerti Luca 9, Bajusz Anna 1, Magyar Nóra, Dobó Kitti, Majoros Szofi, Rácz Petra 3, Kapás Réka 1, Cseri Zoé 1, Dani Zita 3, Kószó milla 1, Szécsi Szintia 14
Edző: Baunok Bernadett-„ Tudtam mérkőzés előtt, hogy extra teljesítmény kell csapatunktól, hogy nyerjünk a jó erőkből álló, erős fizikumú orosháziak ellen. Több játékosuk az NBI/B felnőtt csapatukban is szerepel. Első játékrészben jól játszottunk csak kicsit sok ziccert hibáztunk. Lett egy megtorpanás a játékunkban,  aminek az lett a következménye, hogy a második játékrész felénél már három góllal is elment ellenfelünk. Merész védekezésre váltottunk és bejött, hála a lányoknak. Csapatunk minden tőlük kértet okosan, koncentráltan betartott és csináltunk egy 7- 0 eredményt. Nagyon büszke vagyok a Lányokra, nagyot mentek ma!”

 

Friss híreink

UP hírek: LU18/20 ...

Szeptember 11, 2025

UP Hírek: LU18/20 ...

Szeptember 08, 2025

NBI/B: Piros lap ...

Szeptember 07, 2025

Remek felkészülés ...

Szeptember 05, 2025

UP hírek: LU16 ...

Szeptember 04, 2025