UP hírek- LU20, 18 I.osztály: Kettős győzelem Budapesten
November 16, 2024

Sajnos áldozattal is járt a siker!

Az MTK vendégeként lépett pályára és gyűjtötte be újabb győzelmét  Baunok Bernadett ifjúsági együttese. 
Lányaink, akik hetek óta jó formában játszanak, az első pillanattól  magukhoz ragadták az irányítást, acélos  volt a védekezésünk, ami ismét jó kapusteljesítménnyel párosult. 
Nagyon jól felkészültünk ellenfelünk stílusából, tudtuk, mire számítsunk. A hazaiak különböző taktikai változtatásokkal próbálkoztak  védekezés terén, mi meg minden egyes lépésükre jól reagáltunk. 
A második félidőben a rengeteg kapufára lőtt helyzetünk miatt kicsit szorosabb lett ugyan az eredmény de összességében egy percig sem kellett izgulnunk a győzelmünk miatt. 

Az örömünkbe sajnos üröm is került, és míg az egyik szemünk örül, addig a másik szomorkodik. A mérkőzés első félidejében, Tutti Zsófi, egy teljesen ártatlan szituációban rosszul lépett és súlyosnak tűnő térdsérülést szenvedett. ☹ Kiváló beállónk elvesztése beárnyékolta győzelmi örömünket.
Köszönjük ellenfelünk orvosának a gyors segítséget, Zsófinak pedig mielőbbi felépülést kívánunk!

 LU20 I.osztály, Kelet
MTK Kézilabda Kft – PC Trade SZNKE 21-25 (8-15)

PC Trade SZNKE: Farkas Nóra, Majoros Gréta- Vadkerti Luca 5, Magyar Nóra 1, Majoros Szofi 1, Kapás Réka 3, Rácz Petra 1, Bakos Fanni, Tutti Zsófia 2, Dani Zita 3, Farkas Anna, Kószó milla 3, Szécsi Szintia 6
Edző: Baunok Bernadett- „Ügyesek voltak a lányok, nagyon jól játszottunk, de nem tudok maradéktalanul örülni a sikerünknek, mert rettenetesen vérzik a szívem Zsófiért…”



Csepelhez látogatott pénteken Buchholcz-Huba Dóra LU18-as csapata. Mivel ellenfelünk 7 meccs után is pont nélkül állt, így csak a győzelem volt az elfogadható eredmény számunkra. 

Lassan kezdünk hozzászokni, hogy az LU18 bajnokságban minden ellenfelünk fizikális fölényben van, és a bemelegítés alatt kiderült, hogy nem volt ez másképp most sem, de nem ez volt az oka, hogy szorosabbra sikeredett az első félidő. Nehezen hangolódtunk rá a mérkőzésre, megint kellett 15 perc, hogy megérkezzünk fejben is.
A második félidőben egy másik arcát mutatta meg csapatunk, koncentráltak voltunk, magabiztosan, látványosan és eredményesen vezettük a támadásainkat. Okosan, türelmesen kézilabdáztunk, kivártuk, míg megtaláljuk a legjobb helyzetet így fokozatosan léptünk el ellenfelünktől. A védekezésünk egész mérkőzésen jól működött, így azzal maradéktalanul elégedettek lehetünk. 

Gratulálunk mindenkinek!

LU18 I.osztály, Kelet
Csepel DSE – PC Trade SZNKE 26-36 (14-16)

PC Trade SZNKE: Farkas Nóra, Kapás Laura- Ambrus Gerda, Bácsi Janka 2, Bakos Fanni 2, Buchholcz Bodza 3, Farkas Anna 1, Forgó Noémi 9, Hermán Aisa, Majoros Szofi 8, Milencovici Iovana, Oltványi Mira, Papp Boglárka 1, Rovó Blanka 4, Sohár Noémi 5, Szabó Blanka 1
Edző: Buchholcz Huba Dóra- „Megint kellett 15 perc, míg felvettük a ritmust, onnantól viszont okosan kézilabdáztunk. A védekezés az, amivel teljesen elégedett vagyok.”

 


Friss híreink

UP hírek: LU18/20 ...

Szeptember 11, 2025

UP Hírek: LU18/20 ...

Szeptember 08, 2025

NBI/B: Piros lap ...

Szeptember 07, 2025

Remek felkészülés ...

Szeptember 05, 2025

UP hírek: LU16 ...

Szeptember 04, 2025