UP hírek, LU19, 17 I.osztály: Ugyanaz pepitában
Január 18, 2024

Egyik szemünk sír, míg a másik nevet.


53 percig vezettünk a Békéscsaba ellen (LU19 I. osztály) és joggal bosszankodhatunk, hogy végül pont nélkül maradtunk. Ugyanezt élhette át ellenfelünk serdülő korosztályban, mert 42 perc játék után vette át Laluska Balázs csapata a vezetést, és nyerte meg a mérkőzést.

A 13-as szám nem hozott szerencsét ifi csapatunknak. 
A Baunok Bernadett és Buchholcz-Huba Dóra által irányított, Békéscsabára látogató együttesünk jól kezdett az első félidőben, és míg bírtuk szuflával, olajozottan működött minden. A szünet után, ahogy fogyott az energia, úgy lettünk egyre dekoncentráltabbak. Sok volt a kimaradt helyzet, az eladott labda, a technikai hiba. A kipattanó labdákat nem tudtuk összeszedni, így ellenfelünk, épp az utolsó percekben, ziccer helyzetbe került, melyet értékesíteni is tudott. 
Fegyelmezetlenségből adódtak a hibáink, mert a küzdéssel, akarással nem volt gond. Sajnos a szívünket nem tudtuk fejben lekövetni és így hiába érdemeltünk volna pontot, egy megnyertnek hitt mérkőzést engedtünk át a csabaiaknak. 


Épp ennek a fordítottját élte át serdülő csapatunk, akik rossz kezdés után végül magukra találtak, és nyerték meg a mérkőzést. 

Laluska Balázsékat is inkább a szívük, mintsem a koncentrált, jó játék vitte előre Békéscsabán. Az első félidőben sok volt az eladott labda, a kihagyott helyzet és a jó erőből álló csabaiak ebből profitálni tudtak. Szerencsére a másik oldalon is voltak hibák, így a félidőre nagyobb előnyre ők sem tudtak szert tenni. Szünet után sem produkáltunk átütő játékot, de hatalmas szívvel és akarással nagyon odatettük magunkat ami végül meghozta a gyümölcsét: 42 perc játék után, végre átvettük a vezetést. A végjáték a mi javunkra dőlt el,így  a kevesebbet hibázó csapat örülhetett.

Nem szabad csüggedni, edzeni, erősödni kell tovább! Következő mérkőzésen javíthatunk, melyet ismét idegenben, Kecskeméten játsszuk.

Továbbra is hajrá Szeged! 


LU19 I.osztály, Kelet
Békéscsabai Előre NKSE - PC Trade SZNKE 29-28 (14-16)

PC Trade SZNKE: HArgitai Norma, Majoros Gréta- Majoros Flóra 1, Vadkerti Luca 9, Magyar Nóra, Tóth Amina 1,Cseri Zoé, Kollár Kitti 1, Dani Zita 2, Szöllősi Fanni 2, Kádár Luca 1, Sztanó Kincső, Kószó Milla 3, Szécsi Szintia 8
Edző: Baunok Bernadett, Buchholcz-Huba Dóra - "Ellenfelünk keményen, sokszor durván védekezett. Sajnos, döntő szituációkban technikai hibákat vétettünk és sok tiszta helyzetet elhibáztunk. Nagyon hajtottak a Lányok, mindenképpen pontot/pontokat érdemeltünk volna"

LU17 I.osztály, Kelet
Békéscsabai ENKSE - PC Trade SZNKE  26-29 (15-13)

PC Trade SZNKE: Farkas Nóra, Majoros Gréta- Papp Boglárka 1, Sohár Noémi 3, Vadkerti Luca 2, Sávai Lili 4, Bakos Fanni 2, Laluska Elza 3, Bácsi Janka, Rovó Blanka, Kádár Luca 7, Szécsi Szintia 7,
Edző: Laluska Balázs- "Bravúros győzelem egy rendkívül nehéz pályán. Nagy szíve volt a csapatnak, ezért vagyok büszke rájuk!"


Friss híreink

UP hírek: LU18/20 ...

Szeptember 11, 2025

UP Hírek: LU18/20 ...

Szeptember 08, 2025

NBI/B: Piros lap ...

Szeptember 07, 2025

Remek felkészülés ...

Szeptember 05, 2025

UP hírek: LU16 ...

Szeptember 04, 2025