UP hírek: LU18 I.osztály- Győzelemmel indítottuk az évet
Január 28, 2025

 Soha rosszabb évkezdést!


Először lépett pályára idén serdülő csapatunk, és hazai pályán rögtön egy különleges megmérettetésen hoztuk el a győzelmi pontokat. Ellenfelünk játékosai közt sok ismerős arcot láthattunk, hiszen a deszki csapat több, mint a fele a mi nevelésünk volt. 

A találkozó, különösebb izgalmak nélkül, barátságos hangulatban zajlott, ahol egyértelműen uraltuk az összecsapást. A mérkőzés első félidejében kifejezetten okosan játszottunk, türelmesen kidolgozott helyzetekből, könnyen lőttük a góljainkat. A védekezésünk is kellőképpen kemény és hatékony volt ráadásul a kapuban is jó formát hoztunk. 

Egy darabig a szünet után is koncentráltak voltunk, és előnyünket 8-9 gólon stabilizáltuk, majd lépésről lépésre, kicsit kiengedtünk. Egyre gyakrabban adtuk el a labdát, pontatlanul passzoltunk és rossz döntéseket hoztunk, aminek az lett az eredménye, hogy magunkra húztuk ellenfelünket. 
Izgulásra szerencsére nem volt okunk, mert egyértelmű volt a fölényünk de azért jobb lenne, a jövőben, ha a második félidőben is kicsit kevesebb hibával játszanánk. 

Gratulálunk a győzelemhez, szépen nyitottuk az évet!

 

LU18 I.osztály, Kelet
PC Trade SZNKE – Deszki SC  32-28 (20-13)

PC Trade SZNKE: Farkas Nóra, Kapás Laura, Majoros Gréta- Ambrus Gerda 1, Bakos Fanni 1, Buchholcz Bodza 3, Farkas Anna 3, Forgó Noémi 2, Hermán Aisa, Majoros Szofi 5, Milencovici Iovana, Papp Boglárka 2, Rovó Blanka 3, Szabó Blanka 3, Szécsi Szintia, Vadkerti Luca 9
Edző: Buchholcz-Huba Dóra-"Teljesen új felállásban játszottunk, aminek volt előnye és hátránya is. Érdekes, hogy egyes szituációk kiben mit hoznak elő, tényleg minden fejben dől el. Örülök a győzelemnek, és annak is, hogy mindenkit tudtam játszatni."

Friss híreink

UP hírek: LU18/20 ...

Szeptember 11, 2025

UP Hírek: LU18/20 ...

Szeptember 08, 2025

NBI/B: Piros lap ...

Szeptember 07, 2025

Remek felkészülés ...

Szeptember 05, 2025

UP hírek: LU16 ...

Szeptember 04, 2025