UP hírek, LU17, 19 I.osztály- Értékes győzelmet arattunk Kisvárdán
Február 23, 2024

Védekezz jól és dobj eggyel több gólt az ellenfélnél! Ebből az első megvolt, a második részt túl is teljesítettük.

A bajnoki tabella alapján serdülő csapatunk ugyan nem de az ifik annál nagyobb derbire számíthattak Kisvárdán, ugyanis a hazaiak szorosan mögöttünk, csak 1 győzelmi ponttal lemaradva álltak. Mostanáig. 

Jók az ilyen mérkőzések, amikor fejben így állunk egy összecsapáshoz, ugyanis az első pillanattól nagyon fegyelmezetten, összeszedetten játszottunk. Acélos volt a védekezésünk és Hargitai Norma egyszerűen ellenállhatatlan volt a kapuban. Ez a hátulról jövő magabiztosság megadta a lehetőséget a nyugodt támadásokhoz, tudtuk, hogy lesz aki kisegít, ha rontunk. 

Az első félidő viszonylag kiegyensúlyozott játékot hozott, míg a második játékrészben már stabilan uraltuk, és ezzel nyertük is meg a mérkőzést. Az 5 külföldi játékossal felálló kisvárdai csapat sorra kapta ugyan a büntetőket de abból - Hargitai Normának hála - értékesíteni keveset tudott. Fontos győzelmet arattunk, amivel megerősítettünk 4.helyünket az élmezőnyben.

Kevesebb izgalmat hozott Kisvárdán serdülő csapatunk összecsapása. Lányaink már az első félidő végén közel 10 góllal bizonyultak jobbnak ellenfelüknél, és ezt az előnyt tartottuk is végig, aggódnunk egy percig sem kellett. Ezzel a győzelemmel, ebben a korosztályban, továbbra is a tabella élmezőnyében vagyunk, és bízunk abban, hogy ez így is marad!

Gratulálunk mindenkinek!


LU19 I.osztály
Kisvárda - PC Trade SZNKE 21-28 (12-14)

PC Trade SZNKE: Hargitai Norma, Majoros Gréta- Majoros Flóra 3, Vadkerti Luca 6, Magyar Nóra 1, Tóth Amina 3, Dobó Kitti, Kapás Réka, Cseri Zoé 1, Dani Zita 1, Szöllősi Fanni 1, Kádár Luca 6, Kószó Milla 1, Szécsi Szintia 5
Edző: Baunok Bernadett, Buchholcz-Huba Dóra- "Mérkőzés előtt mondtam a lányoknak, hogy ellenfelünk jó kis csapat, de higgyék el egy jó védekezéssel van esélyünk a pontszerzésre. Egész mérkőzésen a Lányok szenzációsan védekeztek a kapuban Hargitai Norma is extra volt. Támadàsban is szép megoldásaink voltak.  Az eredmény símának látszik, de kemény, nehéz meccs volt, nagyot hajtottak érte a Lányok. Minden dicséretet megérdemel Csapatunk! Oriàsi bravúr a győzelmünk, nem sok csapat tud pontokat elhozni Kisvárdáról!"


LU17 I.osztály
Kisvárda - PC Trade SZNKE  33-39 (14-23)

SZNKE: Farkas Nóra, Majoros Gréta- Papp Boglárka 6, Sohár Noémi 3, Vadkerti Luca, Sávai Lili 8, Farkas Anna 3, Majoros Szofi 5, Bakos Fanni 3, Laluska Elza 3, Rovó Blanka 4, Kádár Luca 1, Szécsi Szintia 3.
Edző: Laluska Balázs-" A kiépített előnyt jól őrizték a lányok a mérkőzés végéig. Elértük a mai célunkat."

Friss híreink

UP hírek: LU18/20 ...

Szeptember 11, 2025

UP Hírek: LU18/20 ...

Szeptember 08, 2025

NBI/B: Piros lap ...

Szeptember 07, 2025

Remek felkészülés ...

Szeptember 05, 2025

UP hírek: LU16 ...

Szeptember 04, 2025