UP hírek, LU17, 19 I.osztály- Dupla győzelem
Március 21, 2024

Értékes pontokat szereztünk.  

A nagyarányú győzelmek ellenére egyik sem volt könnyű mérkőzés. 

Ifjúsági együttesünk a Zugló, míg serdülőink a Szeghalom csapatát fogadta tegnap hazai pályán, az I.osztályú bajnokság 20. fordulójában. Hozzánk viszonyítva ellenfeleink ugyan jócskán lemaradva állnak a tabellán, azonban tudtuk, hogy - főleg a Szeghalom Vác elleni meglepetés győzelmét tekintve - észnél kell lennünk. 

A Baunok-Buchholcz lányok a fővárosi BVSC Zugló ellen léptek pályára és bár uralták lányaink a mérkőzést, rengeteg hiba csúszott a játékunkba. Sok volt a kihagyott helyzet, a rontott lövés, számtalanszor találtuk el a kapufát. A második félidőre álltunk össze igazán, amikor fejben kicsit koncentráltabbak,összeszedettebbek lettünk. Ha nem is látványosan jó játékkal, de a végére nagy különbséggel tudtuk hozni a győztes pontokat. 

Laluska Balázsék ellenfeléről tudtuk, hogy szívósak, sokat fejlődtek az elmúlt hónapok alatt és hogy számunkra kifejezetten kellemetlen stílusban játszanak. Az egész mérkőzés alatt résen kellett lennünk, mert egy pillanatnyi kihagyás is végzetes lehetett volna. Szerencsére Laluska Elza gólerős játékával és Forgó Noémi szenzációs passzaival fűszerezve stabilan tartottuk előnyünket és bár a Szeghalom igazolta, hogy jó úton haladnak a kézilabdázás terén, egy pillanatig sem volt kérdéses, hogy ezt a találkozót mi nyerjük. 

Gratulálunk mindenkinek!


LU19 I.osztály, Kelet
PC Trade SZNKE - BVSC Zugló 34-19 (14-10)

PC Trade SZNKE: Hargitai Norma, Majoros Gréta- Majoros Flóra 3, Vadkerti Luca 2, Bajusz Anna 1, Magyar Nóra 3, Tóth Amina 2, Kapás Réka 1, Rácz Petra 2, Bozsoky Brigitta 2, Cseri zoé 7, Dani Zita 2, Szöllősi Fanni 2, Kádár Luca 2, Kószó Milla 3, Szécsi Szintia 2
Edző: Baunok Bernadett, Buchholcz-Huba Dóra- "Egész mérkőzésen jól játszottunk. A találkozó első részében több tiszta helyzetet hibáztunk,  a második félidőben ezen sikerült javítani . Célunkat elértük, nagyot hajtottak a Lányok, Mindenkinek sikerült játéklehetőséget biztosítanunk. Elégedettek vagyunk a látottakkal, eredménnyel! Gratulálunk Csapatunknak!!!"

LU17 I.osztály, Kelet
PC Trade SZNKE - Szeghalmi NKC  39-34 (20-16)

PC Trade SZNKE: Farkas Nóra, Majoros Gréta- Sohár Noémi 6, Szabó Blanka 2, Vadkerti Luca 5, Sávai Lili, Majoros Szofi 3, Bakos Fanni, Laluska Elza 10, Rovó Blanka 3, Forgó Noémi 2, Kádár Luca 4, Bogdán Orsolya 2, Ambrus Gerda 2.
Edző: Laluska Balázs- "Sokat fejlődő, szívós csapat a Szeghalom. Értékes 2 pontot szereztünk."

Friss híreink

UP hírek: LU18/20 ...

Szeptember 11, 2025

UP Hírek: LU18/20 ...

Szeptember 08, 2025

NBI/B: Piros lap ...

Szeptember 07, 2025

Remek felkészülés ...

Szeptember 05, 2025

UP hírek: LU16 ...

Szeptember 04, 2025