UP hírek, LU17, 19 I.osztály- Bezsebeltünk tegnap!
Február 15, 2024

Megvannak a győzelmi pontok: az ÓKSI ellen könnyen, az Algyő ellen már nehezebben, de azért itt is biztosan nyertünk.

 A bajnokság 17. fordulójában az ifi csapatunk a fővárosiak, míg serdülőink a helyi rivális ellen hozták a mérkőzéseiket. 

Az LU19 I.osztály tabelláján sereghajtóként álló, folyamatos gondokkal küzdő ÓKSI csapata, csere nélkül tudott csak kiállni ellenünk. A létszámfölény lehetővé tette, hogy mindig friss játékosokat küldjünk a pályára, így Baunok Bernadett és Buchholcz Huba Dóra alaposan megforgatta együttesét. A mérkőzés kimenetele egy percig sem volt kérdés, így felszabadultan, minden teher nélkül, bátran kézilabdáztunk és mindenki pályára is lépett, hozzátéve a sajátját a győzelemhez.

Laluska Balázs nagyon fiatal csapatot küldött az első félidőben a pályára, ilyen felállásban talán még sosem kezdtünk. Játékosaink meghálálták a bizalmat, bár azért akadtak hibák, figyelmetlenségek, ezáltal hullámvölgyek is a játékunkban. 

A második félidőben már a harmadik, legerősebb felállással indultunk, akik aztán pillanatok alatt elléptek az Algyőtől, azonnal lelohasztva pontszerzési reményeiket. Összességében jó mérőfoka volt ez a tudásunknak és hogy mik voltak az erősségeink és hogy még miben kell fejlődnünk.

Gratulálunk mindenkinek!


PC Trade SZNKE - OKSI Kézilabda Kft 34-17 (17-7)

PC Trade SZNKE: Hargitai Norma, Majoros Gréta- Majoros Flóra 8, Bajusz Anna 1, Magyar Nóra 2, Tóth Amina 1, Rácz Petra 2, Bozsoky Brigitta 2, Cseri Zoé 2, Dani Zita 4, Szöllősi Fanni 2, Kószó Milla 6, Szécsi Szintia 4
Edző: Baunok Bernadett, Buchholcz-Huba Dóra-"Igyekeztünk mindenkinek megfelelő játéklehetőséget biztosítani. Góllal gólokkal hálálták meg a bizalmat mezőnyjátékosaink. Nagyon örülünk az újabb megszerzett két pontnak."


LU17 I.osztály, Kelet
PC Trade SZNKE - FKSE-Algyő 39-35 (20-20)

PC Trade SZNKE: Gulyás Adél, Farkas Nóra, Majoros Gréta- Sohár Noémi 5, Szabó Blanka 1, Sávai Lili 4, Farkas Anna 2, Majoros Szofi 2, Bakos Fanni 1, Laluska Elza 6, Jéga-Szabó Viktória 2, Rovó Blanka 4, Forgó Noémi 3, Kádár Luca 7, Bogdán Orsolya 1, Ambrus Gerda 1.
Edző: Laluska Balázs-" Akadtak pozitívumok: új játékos debütálása, mezőnyjátékosok eredményessége, 2 pont."

Friss híreink

Ez már NB I/B-s ...

Szeptember 14, 2025

UP hírek: LU18/20 ...

Szeptember 11, 2025

UP Hírek: LU18/20 ...

Szeptember 08, 2025

NBI/B: Piros lap ...

Szeptember 07, 2025

Remek felkészülés ...

Szeptember 05, 2025