UP hírek: LU16 I.osztály-Megérdemelten nyertünk Szigetszentmiklóson
Október 10, 2024

Kicsit izgalmasabbra sikerült a végjáték, mint akartuk. 

A bajnokság 5. fordulójában Szigetszentmiklósra utazott LU16-os csapatunk. Nagyon szerettük volna győzelemmel stabilizálni helyünket a tabellán és nem a véletlenre bízni a pontszerzést. Ez a gondolatmenet, hozzáállás tükröződött is a játékunkon, mert összeszedetten, határozottan kezdtük a mérkőzést, okosan, türelmesen játszottunk, védekezésünk is jól működött. 
Már az első félidőben 5 góllal vezettünk, bár a szünetre leapadt kicsit az előny, a forduló után is tudtuk hozni ezt a formát. 

A 45.perctől érezni lehetett, hogy fejben elfáradtunk, több hiba is belecsúszott a játékunkba, amivel a hazaiakat magunkra engedtük. Szerencsére az ötgólos előny elegendőnek bizonyult, így ha a végjátékban faragtak is belőle, a végeredmény még így is a mi javunkra billent. 
Tanulni kell ebből is, mint ahogy tesszük azt folyamatosan, mert ahogy a mondás is tartja: "Jó pap is holtig tanul". 

Szép volt lányok!

LU16 I.osztály Kelet
Szigetszentmiklós Női Kézilabda Sportegyesület - PC Trade SZNKE 24-26 (12-15)

PC Trade SZNKE: Szabó Luca, Weszelovszky Kíra- Ambrus Gerda 2, Bácsi Janka 1, Buchholcz Bodza 8, Forgó Noémi 4, Haumann Hanna, Hermán aisa 6, Kakuk liza 3, Milencovici Iovana, Oltványi Mira, Nagy Jázmin, Rácz Hella 2
Edző: Buchholcz-Huba Dóra- "Ma 45 percig tudtunk koncentráltan játszani.  Örülök a győzelemnek, és hogy most nem volt olyan hullámzó a teljesítményünk, azt viszont nagyon sajnálom, hogy nem tudtam mindenkinek játéklehetőséget adni.". 

Friss híreink

UP hírek: LU18/20 ...

Szeptember 11, 2025

UP Hírek: LU18/20 ...

Szeptember 08, 2025

NBI/B: Piros lap ...

Szeptember 07, 2025

Remek felkészülés ...

Szeptember 05, 2025

UP hírek: LU16 ...

Szeptember 04, 2025