UP hírek: LU16 I.osztály- Egy pontot szereztünk a Kisvárda ellen
December 03, 2024

Parázs hangulatú mérkőzésen játszott végül döntetlent LU16-os csapatunk a Kisvárda ellen.

Vasárnap az Etelka soron fogadtuk a tabellán szorosan mögöttünk álló Kisvárda együttesét.

A mérkőzésen mindkét csapat nagyon akarta a győzelmet, ez a hozzáállásban és sajnos a becsúszó hibák számában is megmutatkozott. 

Jól kezdtük az összecsapást, összeszedettnek látszott csapatunk, 10 perc elteltével már 4 góllal vezettünk. Határozott volt a védekezésünk, erősek voltunk a kapuban is és bátran, fantáziadúsan támadtunk. Előnyünk a szünetre ugyan megfogyatkozott de egyértelműen uraltuk az első félidőt. 

A pihenő sajnos a vendégeknek kedvezett, akik rendezték soraikat, és a második játékrészben rögtön egy 4-0 eredményt produkálva át is vették a vezetést. Nem zuhantunk meg, küzdöttünk becsülettel, a továbbiakban felváltva estek a gólok és haladtak fej-fej mellett a csapatok.

Sajnálatos és érthetetlen tény, hogy ezt a korosztályt versenybíró nélkül kell játszani, mert érezhetően nagy volt a feszültség, rengeteget hibáztak a csapatok és a játékvezetők sem álltak a helyzet magaslatán. A végletekig kiélezett mérkőzésen nüansznyi dolgok döntöttek és végül a lefújást követő döntetlennek talán csak a Kisvárda örülhetett. 

LU16 I.osztály Kelet
PC Trade SZNKE – Kisvárda 24-24 (14-12)

PC Trade SZNKE: Kapás Laura, Szabó Luca, Weszelovszky Kira- Ambrus Gerda 1, Bácsi Janka 1, Buchholcz Bodza 6, Forgó Noémi 8, Gaál-Lajtos Bella, Haumann Hanna, Hermán Aisa 5, Kakuk liza, Milencovivi Iovana, Nagy Jázmin, Oltványi mira, Rácz Hella 3,
Edző: Buchholcz-Huba Dóra- „Nem titkolom, hogy csalódott vagyok, úgy éreztem a játékvezetés alapján, mintha idegenben játszottunk volna.”

Friss híreink

UP hírek: LU18/20 ...

Szeptember 11, 2025

UP Hírek: LU18/20 ...

Szeptember 08, 2025

NBI/B: Piros lap ...

Szeptember 07, 2025

Remek felkészülés ...

Szeptember 05, 2025

UP hírek: LU16 ...

Szeptember 04, 2025