UP hírek: Küzdelmes fordulókon vagyunk túl
Március 11, 2024

Komoly megmérettetések jutottak a hétvégére. 


Laluska Balázsék Inárcson LU15 I.osztály), Miklós Dánielék Debrecenben (LU13), Miklósné Kocsis Éváék Kecskeméten (LU13), míg Erdész Ákos csapata (LU11) Kistelken vendégszerepelt. 

Az I.osztályban szereplő Laluska együttes két fővárosi csapattal került össze az Inárcson megrendezett 7. fordulóban, ahol előbb az FTC-vel szemben maradtunk alul 2 góllal, majd ugyancsak 2 góllal de vertük második meccsen az angyalföldieket. 
A Fradi ellen annak ellenére, hogy az első félidőben még vezettünk, a szünetre mégis hátránnyal mentünk. 
A második etapban volt ugyan lehetőségünk, hogy megfordítsuk a mérkőzést de valahogy nem tudtunk élni a lehetőséggel, sőt, olyannyira leblokkoltunk, hogy ellenfelünk 7 góllal is vezetett már ellenünk. Volt azért tartása a csapatnak, mert az utolsó percekre a sírból hoztuk vissza a mérkőzést, de sajnos megfordítani az eredményt már nem volt energiánk. 

A küzdelmeket most már biztosan a felsőházi rájátszásban folytatjuk, mely eredményhez gratulálunk mindenkinek!


LU15  I. osztály- A csoport , Inárcs
PC Trade SZNKE - FTC 23-25 (12-13)

PC Trade SZNKE: Gulyás Adél, Weszelovszky Kíra- Sztojkó Evelin 3, Kiss Katinka 2, Oltványi Mira, Laluska Elza 3, Bácsi Janka, Rácz Hella 1, Hermán Aisa 2, Forgó Noémi, Bogdán Orsolya 3, Kovács Regina 6, Ambrus Gerda 1, Horváth-Fock Regina 2.

PC Trade SZNKE - ASI  32-30 (16-15)

PC Trade SZNKE: Gulyás Adél, Weszelovszky Kíra- Sztojkó Evelin 4, Kiss Katinka, Oltványi Mira 5, Laluska Elza, Bácsi Janka 2, Rácz Hella 5, Hermán Aisa 1, Forgó Noém 4, Bogdán Orsolya 3, Kovács Regina, Ambrus Gerda 2, Horváth-Fock Regina 6.
Edző: Laluska Balázs- " Mindkét meccsen voltak lehetőségeink, ezt visszük tovább a felsőházba, amihez gratulálok a lányoknak."



Az LU13 korosztályok saját rendezésű 7.fordulóban egyik csapatunk Debrecenbe, a másik Kecskemétre utazott. 

Miklós Dániel lányai, a múlt hétvégi kisebb fejmosás után, először a nagy rivális HLKC csapatával játszottak kiélezett mérkőzést, és hacsak 1 góllal is de alul maradtak a küzdelemben.
 A második mérkőzés sem ígérkezett túl könnyűnek, mert azt meg épp a hazai Debrecennel vívtuk, de szerencsére nem kellett aggódnunk: magabiztos játékkal 7 góllal nyertük az összecsapást. 

Miklósné Kocsis Éva fiatal csapata szó szerint megszenvedte a hétvégét Kecskeméten. Nemcsak fiatal korunk, fizikumunk volt hátrány, de ráadásul, sérülés miatt, a kapuba is mezőnyjátékost kellett állítsunk. Állták lányaink a sarat becsülettel de nagy csodát nem lehetett várni, mind a Harta, mind a Kiskőrös ellen súlytalanok voltunk. Le a kalappal Ábrahám-Csengeri Bodza és Gémes Emma előtt, akik bevállalták a kapus posztot, nem lehetett könnyű mezőnyjátékosként ezen a poszton szerepelni!


Gyerekbajnoki U13 Debrecen 

PC Trade SZNKE 1 - Hódmezővásárhelyi LKC (11-10)   24-25
PC Trade SZNKE 1 - DSI Debrecen I. (16-13)   29-22

PC Trade SZNKE:  Vadkerti Vanda, Nacsa Zsófia, Kalcsevics Kamilla, Szabó Szonja, Jankó Panna, Moczó Virág, Halasi Sára, Bauer Kata, Ilyés Bíbor, Mayer Szonja, Száz Zsófia, Csanádi Ágota
Edző: Miklós Dániel- "A hozzáállás változott, a mutatott játékon van mit csiszolni. 

Gyermekbajnokság LU13 KECSKEMÉT

Kiskőrösi NKSZSE – PC Trade SZNKE II. 22-17 (11-9)
Harta KC – PC Trade SZNKE II. 34-10 (15-6)

PC Trade SZNKE II.: Ábrahám-Csengeri Bodza, Gémes Emma (kapusok), Haumann Lilien, Kovács Borbála, Rácz Léna, Radics Réka, Szombati Luca, Tóth Liliána, Tóth Szófia, Üveges Leila, Weisz Laura.
Edző: Miklósné Kocsis Éva- Nagyon nehéz mérkőzéseket játszottunk. Képtelenek voltunk tartani az egy évvel idősebb játékosokat. Súlytalanok voltunk mellettük. Védekezésben átszakítottak bennünket, támadásban pedig könnyedén megtartották játékosaimat. Kapusunk múlt hét végén megsérült, így mezőnyjátékosokkal kellett helyettesítenünk. Külön köszönet ezért Emmának és Bodzának, hogy beálltak a kapuba és igyekeztek helytállni!"


Erdész Ákos LU11 csapata a közeli Kistelekre utazott, hogy előbb az Algyő majd a csongrádiak tigrisei ellen lépjenek pályára. Persze tudjuk, hogy mindig mindenki győzni akar de ne felejtsük el, hogy a legfontosabb ezeken a mérkőzéseken mindig az edzéseken tanultak alkalmazása, a csapatjáték és a jó hangulat. Lányaink nagyszerűen szerepeltek és bár van még min javítanunk, van hová fejlődnünk, a forduló elérte célját.

Gyermekbajnokság LU11, Kistelek 

FKSE Algyő - PC Trade SZNKE
Tigrisek CSKSE - PC Trade SZNKE

PC Trade SZNKE: Farkas Linett, Forgó Enikő, Hujbert Kata, Janics Evelin, Jéga-Szabó Jázmin, Kiss Dorina, Pajer Enikő, Szeles Nóra, Ugray Lili, Vadkerti Médea, Zsíros Lili, Gera Boglárka
Edző: Erdész Ákos

Friss híreink

UP hírek: LU18/20 ...

Szeptember 11, 2025

UP Hírek: LU18/20 ...

Szeptember 08, 2025

NBI/B: Piros lap ...

Szeptember 07, 2025

Remek felkészülés ...

Szeptember 05, 2025

UP hírek: LU16 ...

Szeptember 04, 2025