UP hírek: Ha egy irányba húzunk...
Május 08, 2023

Hatalmasat mentett a Buchholcz-csapat! 

Nem volt titok, hogy az LU15 felsőházi rájátszásában résztvevő csapatok mind jó játékerőt képviselnek, mint ahogy az sem, hogy nem a csapatunk tudása, hanem a kohézió lesz a kérdés minden mérkőzésen. Ha egységesek vagyunk, egy irányba húzunk, és tudásunk legjavát adjuk, csodákra lehetünk képesek! És csodák márpedig vannak!
Vasárnap lányaink a Győri ETO KC csapatával ütköztek, akivel játszottunk mi már ki-ki mérkőzést, most azonban leléptek bennünket. Nálunk leginkább sajnos az egység hiányzott, nem egymásért játszottunk. A mérkőzés után viszont valami megváltozott, mert a debreceni akadémia ellen teljesen más hozzáállást mutattunk. Az első félidőben ugyan nem nekünk állt a zászló, de csapatként működtünk, a levegőben volt a változás szele. Összeszedetten, nagyot küzdve fordítottuk meg az eredményt és nyertük meg egy emberként a mérkőzést.

A tanulópénzt meg kell fizetni, mert mindennek ára van, viszont nincs még veszve semmi! Az utolsó, szegedi rendezésű fordulón még van esély arra, hogy érmet akasszanak a nyakunkba!

Gyerünk lányok!

Gyermekbajnokság LU15 I.osztály
PC Trade SZNKE - Győri  ETO KC 20-33 (11-17)

PC Trade SZNKE: Péter Rebeka, Kapás Laura- Bakos Fanni, Bogdán Orsolya, Horváth-Fock Regina 1, Igaz Léna 1, Kocsis Regina 1, Kollár Kata, Köteles-Baunok Ivett 3, Magony Janka, Majoros Szofi 1, Farkas Anna, Rácz Lilla 11, Szécsi Szintia 2

DVSC SCHAEFFLER - PC Trade SZNKE 24-25 (11-9)

PC Trade SZNKE: Péter Rebeka, Farkas Nóra- Bogdán Orsolya 1, Horváth-Fock Regina 1, Igaz Léna 4, Kocsis Regina 1, Kollár Kata, Köteles-Baunok Ivett 2, Magony Janka 3, Majoros Szofi 3, Papp Boglárka, Rácz Lilla 5, Szécsi Szintia 5, Szabó Blanka
Edző: Buchholcz-Huba Dóra-"Érzelmi hullámvasúton utaztunk! Az első meccsen elveszítettük ,míg a másodikon megtaláltuk egymást!"




A négy mérkőzésből csak egy kiélezett meccset tudtunk játszani a bácsbokodi rendezésű LU13 bajnokságban.
Miklósné Kocsis Éva lányai nehéz helyzetben vannak saját korosztályukban, mert nagyon ritkán adódik olyan lehetőség, hogy szoros mérkőzést játszhassanak. Tudás alapján a Kecskeméti Sportiskolában reménykedtünk, de sajnos létszámhiány miatt ez az összecsapás is nagyon lazára sikeredett.

Miklós Dániel fiatal csapata egy könnyű bemelegítő mérkőzés után a városi rivális KSZSE csapatával találkozott, akik ellen bár szünetben még vezettünk, a második félidőben azonban nem tudtuk megőrizni ezt a pozíciót. A mérkőzés során hullámvölgybe kerültünk, sokat hibáztunk és nem tudtunk élni a kiharcolt hétméteres lehetőséggel sem. Nyilván ez a tanulási időszak, ezekből az esetekből lehet tanulni, tapasztalatot szerezni.

Gyermekbajnokság LU13 Bácsbokod 

Kecskeméti SI – PC Trade SZNKE 1’ 6-31 (4-15)
Bácsbokodi NKSE – PC Trade SZNKE 1’ 7-37 (3-21)

PC Trade SZNKE 1: Szabó Luca, Weszelovszky Kíra (kapusok), Forgó Noémi, Haumann Hanna, Hermán Aisa, Kakuk Liza, Kiss Katinka, Kovács Regina, Nagy Jázmin, Rácz Hella, Sztojkó Evelin.
Edző: Miklósné Kocsis Éva- "Egy jó mérkőzés reményében utaztunk Bácsbokodra, de sajnos a Kecskeméti Sportiskola tartalékosan érkezett, így kettő könnyű mérkőzést játszottunk."

FKSE Algyő- PC Trade Szegedi NKE (4-11)   7-25
K.Szeged SE-PC Trade Szegedi NKE (9-11)   21-20

PC Trade SZNKE:  Vadkerti Vanda, Kuk Lídia, Szabó Szonja, Szabó Tönki Auróra, Szabó Kincső, Halasi Sára, Bauer Kata, Mayer Szonja, Kalcsevics Kamilla, Ilyés Bíbor, Száz Zsófia, Csanádi Ágota
Edző: Miklós Dániel-" Az első mérkőzésen ügyesen bátran kézilabdáztunk. Szép egyéni társas kapcsolatokkal. A második mérkőzésen támadójátékunk szétesett. Rengeteg hétméterest hagytunk ki. Sok volt a technikai hibák száma. Ennek ellenére sikerült 1 gólra felküzdenünk magunkat így is. Sajnos most nyerni nem tudtunk de dolgozunk rajta hogy jobb legyen a támadójátékunk."




Jól szerepeltek a hétvégén  Miklósné Kocsis Éva LU11-es lányai! Az ideiglenesen Erdész Ákos által irányított csapatunk nagyon lelkesen, időnként ugyan túlgondolva játszottak a HLKC ellen, de üsse kavics, ez legyen a legnagyobb problémánk! Jó szellemben, lendületesen, harciasan küzdöttünk, mindenki nagyon akarta a sikert. A második mérkőzésen a Gyomaendrőd ellen léptünk pályára, ahol az előző összecsapásunk jól kamatozott, határozott védekezésünknek hála sok labdát szereztünk és váltottuk gólra az indításokat.
Ez az út jó irányba halad!

Gyermekbajnokság LU11

Hódmezővásárhelyi LKC – PC Trade SZNKE
PC Trade SZNKE – Gyomaendrődi NKSE

PC Trade SZNKE: Gémes Emma, Nagy Ramóna, Ragány Dóra (kapusok), Ábrahám-Csengeri Bodza, Forgó Enikő, Haumann Lilien, Kalcsevics Patrícia, Rácz Léna, Radics Réka, Sávai Viktória, Szombati Luca, Tóth Liliána, Üveges Leila.
Megbízott edző: Erdész Ákos- "A Hódmezővásárhely ellen kemény, kiélezett mérkőzést játszottunk. Néha túlbonyolítottuk a helyzeteket. A második mérkőzésen jó védekezésből sok labdaszerzés volt, amit gyors indításokkal végig is vittük, ebből több könnyű gólt lőttünk."

Friss híreink

Ez már NB I/B-s ...

Szeptember 14, 2025

UP hírek: LU18/20 ...

Szeptember 11, 2025

UP Hírek: LU18/20 ...

Szeptember 08, 2025

NBI/B: Piros lap ...

Szeptember 07, 2025

Remek felkészülés ...

Szeptember 05, 2025