UP hírek: Belecsaptunk a lecsóba
Szeptember 04, 2024

Bátran küzdöttünk, de a Fradi megérdemelten nyert


Ifjúsági és serdülő  csapatunk szezonkezdésre rögtön belehúzott, ugyanis lányaink a Ferencváros ellen léptek pályára, ráadásul a fővárosban, vendégként. 

Bár a végeredmény mindkét mérkőzésen sima Fradi győzelem lett, egyáltalán nem volt ennyire egyértelmű a hazai fölény. 

Serdülő csapatunk nagy átalakuláson esett át a nyár folyamán, a fiataloknak komolyabb feladat jutott és húzó szerepbe kellett kerüljenek olyanok is, akiknek eddig csak egy-egy epizódrész jutott.
 Az első félidőben teljesen felvettük a versenyt a fővárosiakkal, nem hagytuk magunkat, acélosan küzdöttünk. Több játékosunk hiányzott betegség miatt, így sajnos nagyon alacsonyak voltunk és elfogyott az erőnk, ráadásul  a ziccerek kihasználásával is gondjaink voltak. Több kulcsfontosságú helyzetben is hibáztunk, amit az ellenfelünk könyörtelenül kihasznált, ez okozta végül a nagy különbséget. 

Büszkék lehetünk a lányokra, mert mindent beleadtak, és végig partiban voltak az erősebb ellenféllel szemben. Fejlődni kell, különösen a helyzetkihasználásban és a döntő pillanatok kezelésében, de az alapok megvannak ahhoz, hogy egyre közelebb kerüljünk a legjobb csapatokhoz.

Bár a végeredmény egyértelmű Fradi-győzelmet mutat, a lányaink küzdőszelleme és teljesítménye alapján bátran kijelenthetjük, hogy van mire építeni. 


Ifjúsági együttesünk, a szezon első összecsapásán, végig nívós ellenfele nyakán lihegett, csak az utolsó percekben alakult ki a nagy gólkülönbség. 

A különbséget talán a hozzáállásban, a koncentráltságban kell keressük, mert nagyon sok technikai hibánk volt és a helyzeteinket is pontatlanul fejeztük be. Rengeteg volt az eladott labda, a mellé-, a felé-, a kapufára vagy kapusba lövés. A lányok küzdeni akarása végig példaértékű volt, csak a kihagyott helyzetek és a technikai hibák miatt nem sikerült szorosabbá tenni a találkozót. Több alkalommal is visszazárkózzunk, de a rutinos ellenfél a kritikus pillanatokban mindig válaszolni tudott.

A mérkőzésen mindenki játéklehetőséghez jutott, ami jó ráhangolódás lehet a továbbiakra nézve. A következő edzéseken már a tanulságokat figyelembe véve készülünk tovább, és biztosak vagyunk benne, hogy a hibák kijavításával szép sikereket érhetünk el ebben a szezonban is. 


LU20 I.osztály-Kelet
FTC - PC Trade SZNKE 41-28 (18-14)

PC Trade SZNKE: Farks Nóra, Hargitai Norma, Majoros Gréta- Bakos Fanni 1, Vadkerti Luca 4, Bajusz Anna, Magyar Nóra, Dobó Kitti, Rácz Petra, Tutti Zsófia 4, Cseri Zoé 3, Dani Zita 3, Szöllősi Fanni 2, Kószó Milla 2, Szécsi Szintia 6, Majoros Szofi 3
Edző: Baunok Bernadett- " Már a bemelegítéskor volt egy kis hiányérzetem a keménységet, koncentráltságot tekintve, de összességében jó meccset játszottunk. A végeredmény nem tükrözi hűen a mérkőzést, nem volt ekkora különbség a csapatok között. Igyekeztem mindenkinek játéklehetőséget adni."


LU18 I.osztály- Kelet
FTC - PC Trade SZNKE 34-20 (12-7)

PC Trade SZNKE: Farks Nóra, Kapás Laura- Bácsi Janka 1, Bakos Fanni, Buchholcz Bodza 2, Farkas Anna 2, Forgó Noémi 3, Hermán Aisa 3, Majoros Szofi 3, Oltványi Mira, Papp Boglárka, Rácz Hella 3, Rovó Blanka 3, Szabó Blanka
Edző: Buchholcz- Huba Dóra- " Az első félidő végig szoros volt, büszke vagyok a lányokra, mert nagyon szépen küzdöttek. Építkezünk, a jövőt tekintve ez most egy fontos állomás a csapat életében. "

Friss híreink

UP hírek: LU18/20 ...

Szeptember 11, 2025

UP Hírek: LU18/20 ...

Szeptember 08, 2025

NBI/B: Piros lap ...

Szeptember 07, 2025

Remek felkészülés ...

Szeptember 05, 2025

UP hírek: LU16 ...

Szeptember 04, 2025