UP hírek: A jó védekezés támadásban is biztonságérzetet ad!
Október 02, 2024

Jó kapus teljesítményekkel és kiváló második félidővel majdnem pontot raboltunk Debrecenben. 

Kemény összecsapásokra és többféle végkifejletre felkészülve utaztunk el Debrecenbe, az LU18 és 20 I.osztályú fordulókra. Ellenfelünk igazi nagyágyú mindkét bajnokságban, éppen ezért vesztenivalónk nem volt. 

Buchholcz-Huba Dóra serdülői mindent megtettek a mérkőzésen, ami tőlük tellett. Állták lányaink a sarat becsülettel de be kell lássuk, teljesen más célokért küzdünk és jelenleg valóban ekkora különbség van a csapatok közt. Inkább egy jó edzőmérkőzésnek fogtuk fel az összecsapást, ahol egy kemény fallal és igazi ellenféllel szemben lehetett gyakorolni. 

Baunok Bernadett ifjúsági együttese két teljesen ellentétes félidőt produkált. Az első félidőben nem állt össze a védekezés, ami önmagában még nem is lett volna akkora probléma, ha a labdát meg tudjuk tartani, vagy a helyzeteinket belőjük, de sajnos sok volt a technikai hiba és a rontott lövés, a debreceniek így a mi hibáinkból élve, könnyű gólokat szereztek.  

A második félidőre megérkeztünk: feljavult a védekezésünk és ez stabilitást adott támadásban is. Rendre eredményesek voltunk, jó védekezéssel, védésekkel labdákat szereztünk és egyszer csak azt vettük észre, hogy 45 percnyi játék után ismét döntetlen az eredmény. 

Sajnos a végjátékban egy ellentétes bírói ítélet miatt csapatunk fele támadni indult, miközben a felülbírált ítélettel a DVSC kapta meg ziccer helyzetből a labdát, így az utolsó másodpercben esett hazai gól miatt a pontszerzésünk elmaradt. Elég érdekes szituáció volt, maradjunk annyiban.

Nem bánkódunk, mert van mire büszkének lennünk: csapatként játszottunk, volt tartásunk, nem adtuk fel és visszajöttünk a mérkőzésbe! 
A konklúzió pedig: mindennek a jó védekezés az alapja!


LU20 I.osztály, Kelet
DVSC SCHAEFFLER - PC Trade SZNKE 30-29 (19-11)

PC Trade SZNKE: Hargitai Norma, Majoros Gréta- Vadkerti Luca 5, Magyar Nóra 2, Kapás Réka 1, Rácz Petra 1? Cseri Zoé, Rovó Blanka, Bakos Fanni 1, Kószó Milla 3, Szécsi Szintia 11, Majoros Szofi 5
Edző: Baunok Bernadett- "Sajnálom nagyon, hogy nem szereztünk pontot, mert a második félidőben mutatott játék alapján megérdemeltük volna a pontszerzést. Egyáltalán nem vagyok bosszús, mert a csapat megmutatta, hogy van tartása!"

LU18 I.osztály, Kelet
DVSC SCHAEFFLER - PC Trade SZNKE 33-22 (16-9)

PC Trade SZNKE: Farkas Nóra, Majoros Gréta- Ambrus Gerda 2, Bácsi Janka 1, Bakos Fanni 1, Farkas Anna, Forgó Noémi 9, Majoros Szofi 4, Oltványi Mira, Papp Boglárka 1, Rácz Hella, Rovó Blanka 4, Sohár Noémi, Szabó Blanka
Edző: Buchholcz-Huba Dóra-"Gyorsvonatot személyvonattal nem lehet megállítani de megtettünk mindent és emelt fővel jöttünk le a pályáról"

Friss híreink

UP hírek: LU18/20 ...

Szeptember 11, 2025

UP Hírek: LU18/20 ...

Szeptember 08, 2025

NBI/B: Piros lap ...

Szeptember 07, 2025

Remek felkészülés ...

Szeptember 05, 2025

UP hírek: LU16 ...

Szeptember 04, 2025