UP hírek: 40 percig a Fradi izgulhatott
Február 06, 2025

Egyenrangú felekként játszottunk, végül a hosszabb kispad nyert.


A bajnokság 12.fordulójában a Ferencvárost fogadtuk ifjúsági és serdülő csapatainkkal.

A realitást tekintve nyilván nem mi voltunk egyik mérkőzés esélyesei sem, mégis álomszerűen kezdtek Baunok Bernadették (LU20).
Estek hibák itt is-ott is, mégis, uraltuk az első félidőt, jól védekeztünk, Hargitai Norma védései stabilitást adtak, a 17.percben időt is kértek a Fradi.
A vendég fejmosás után sem változott a játék képe, sőt, 5 góllal is vezettünk már, szenvedtek nagyon a fővárosiak. 

A szünet után érezni lehetett, hogy kezdünk fáradni, a lehetőségeink pedig korlátozottak voltak, míg a Ferencváros két teljes sort tudott kiállítani, addig a mi kispadunk nagyon kurta volt. Folyamatosan rotálódtak a fővárosiak, mindig friss emberek léptek pályára, ezzel nehéz volt versenyezni, végül 43 perc után csak bedaráltak minket. 

Kár hogy a végjátékban az elszórt labdáinkból annyi vendég gól esett, mert így az eredmény merőben mást mutat, mint amilyen a játékkép valójában volt! Nem kérdés, hogy a Ferencvárosnál kiválós, minőségi munka folyik de büszkeséggel teli érzés volt látni, ahogy lányaink uralták a mérkőzést, mert amúgy meg őrületesen nagy a különbség a két klub és a meglévő feltételek közt!

SZép volt lányok!


Serdülő csapatunk is ezer sebből vérzett, az influenza járvány utolérte a csapatot, így közel sem a legjobb formánkban vártuk nívós ellenfelünket. 
Sajnos az összecsapáson rengeteg eladott labdánk és rontott lövésünk volt, amiből könnyű gólokat kaptunk így hamar eldőlt a mérkőzés sorsa. Sorozatosan rossz döntéseket hoztunk, pontatlanul passzoltunk, amiből zavarba hoztuk saját játékostársunkat és a lövő helyzeteket sem választottuk meg jól. Ezt mind a legyengült fizikai állapotunk rovására írjuk, hiszen eddig nem ez volt ránk a jellemző. 

El kell felejtenni gyorsan ezt a találkozót és fókuszálni számunkra sokkal lényegesebb mérkőzésekre. Mindjárt ott van például jövő héten a Békéscsaba elleni meccs! 

Gyerünk lányok!

 

LU20 I.osztály, Kelet
PC Trade SZNKE – FTC 20-31 (13-12)

PC Trade SZNKE : Hargitai Norma, Majoros Gréta- Vadkerti Luca 3, Bajusz Anna 1, Magyar Nóra, Dobó Kitti, Rácz Petra 4, Kapás Réka 2, Kószó Milla 1, Cseri Zoé 3, Dani Zita 3, Rovó Blanka 1, Szécsi Szintia 2
Edző: Baunok Bernadett: "Az első félidőben nagyon jól játszottunk, stabil volt a védekezésünk és a kapuból is megkaptuk a kellő támogatást. Nagyon magabiztosan és nyugodtan játszottunk, pont a fordítottja történt, mint amit a tabellára nézve gondolna az ember. Egy darabig a második félidőben is elbírtuk, hogy a fradi az embereit rotálva  folyamatosan frissíteni tudott, és így pihent játékosokat küldött a pályára, aztán csak elfáradtunk. Büszke vagyok a lányokra, a végeredményt nézve sincs miért szégyenkezni, a mérkőzés után joggal mondhatjuk, hogy a Fradi végül fellélegezhetett!"


LU18 I.osztály, Kelet
PC Trade SZNKE – FTC 18-41 (8-18)

PC Trade SZNKE: Farkas Nóra, Majoros Gréta, Szabó Luca- Ambrus Gerda 1, Bácsi Janka, Bakos Fanni 1, Buchholcz Bodza 5, Fakras Anna 1, Forgó Noémi 5, Majoros Szofi 1, Oltványi Mira, Papp Boglárka 1, Rácz Hella 1, Rovó Blanka 1, Szabó Blanka 1
Edző: Buchholcz-Huba Dóra- "Jó, hogy a Fradi ellen jött ki ez az állapot, ennél  mi sokkal jobban tudunk játszani. Meggyógyulunk, felerősödünk és nekiugrunk a Békéscsabának!"



Friss híreink

UP hírek: LU18/20 ...

Szeptember 11, 2025

UP Hírek: LU18/20 ...

Szeptember 08, 2025

NBI/B: Piros lap ...

Szeptember 07, 2025

Remek felkészülés ...

Szeptember 05, 2025

UP hírek: LU16 ...

Szeptember 04, 2025