Új játékosunk: Scheffer Zsanett
Június 22, 2017

Scheffer Zsanett Kibédi Péter kérdéseire válaszolt.....

- Kezdjük a bemutatkozásnál. Milyen út vezetett Szegedre?

-Szekszárdon kezdtem a kézilabdát, az volt az első rendes csapatom. Ha jól számolom, akkor 6 évet játszottam ott. Onnan szerződtem Siófokra, 3 évig játszottam a Balaton partján, majd az előző és az azt megelőző szezont Egerben töltöttem. Szekszárdon és Siófokon az utánpótlásban játszottam, az egri volt az első felnőtt csapatom. Ha már bemutatkozás, akkor még talán annyi: a becenevem Zsüli.

- Ennyire fontos hangsúlyozni a becenevet? 
- Nem sokan tudják, de nem igazán szeretem ha Zsaninak hívnak. A Zsüli még Siófokon ragadt rám és nagyon megkedveltem. Most ráadásul Szegeden lesz Zsanett nevű csapattársam, így még hasznos is lesz.

- Biztos vagyok benne, hogy könnyen megjegyzik a szurkolók, ha jól játszol. Pláne ha teljesítitek az elvárást és felkerültök az élvonalba.
- Ez az ami egyértelművé tette nekem is, hogy Szegedre kell szerződnöm. Egy jó csapatba kerülök és valós, reális célkitűzés a feljutás. Nagyobb esélyt látok most itt a bajnoki címre, mint bárhol máshol. Kerestek máshonnan is, decemberben határoztam úgy, hogy váltani fogok és ez az ajánlat nagyon jókor jött. Ráadásul Bakó Botond munkájáról nagyon sokat hallottam, az ő személye is sokat nyomot a latba.

- Gondolom akkor ez egyezik a saját céljaiddal is.
- Egyértelmű. Szeretnék stabil és meghatározó játékos lenni az élvonalba, ehhez most először fel kell oda jutni. Persze az én koromban mindenki elmondja, hogy szeretne eljutni a válogatottba, ami rendjén is van, nekem is ott szerepel a terveim között. Nagyon nehéz oda bekerülni, de az biztos, hogy az első lépés az, hogy az NB I-ben mutassam meg magam.

- Ismerkedsz már Szegeddel?
- Még nem nagyon ismertem meg a várost, amikor ott voltam Csapó Tamás vitt körbe, de az csak egy rövid ismerkedés volt. Azt hiszem lesz időm szétnézni a kézilabda mellett.

- Nocsak! Ennyi időd lesz? Nem tanulsz például?
- Most csak a kézilabda van. Nem is akarok most mással foglalkozni. Tavaly tanultam Egerben rekreációszervezést és egészségfejlesztést, de most biztosan halasztok a sport miatt. Utána meglátjuk, hogy alakulnak a dolgok, lehet Szegeden folytatom majd a tanulmányaimat is. Most azonban úgy érzem, hogy csak a kézilabdára kell koncentrálnom.

NÉVJEGY

Scheffer Zsanett
Bonyhad 1995.01.06.
Testsúly/magasság: 71 kg/182 cm
Csapatai: UKSE Szekszard, Siófok KC, Eszterházy KFSC
Edzői: Rácz József, Lehőcz Szilvia, Zámbó Tibor, Horváth Roland, Golovin Vlagyimir, Hegedűs Tibor

Kedvencek

Kedvenc kézilabdázó: Eduarda Amotim
Kedvenc étel: natur csirke görögsaláta
Kedvenc ital: zero cola

Friss híreink

UP hírek: LU18/20 ...

Szeptember 11, 2025

UP Hírek: LU18/20 ...

Szeptember 08, 2025

NBI/B: Piros lap ...

Szeptember 07, 2025

Remek felkészülés ...

Szeptember 05, 2025

UP hírek: LU16 ...

Szeptember 04, 2025