Új játékosunk: Maláti Dóra
Szeptember 13, 2017

Az NBI-es Budaörs csapatából erősítünk

Az elmúlt hetek előkészítő munkája után ma hivatalosan is új játékossal erősödött csapatunk. A jobbátlövő Maláti Dóra Budaörsről került júniusig kölcsönbe a klubunkhoz. A hétvégén már ott lehet a pályán a Balmazújváros elleni idegenbeli bajnoki mérkőzésen. Előtte azonban ismerjük meg jobban.

- Ha nagyon rövid hírt szeretnénk írni, akkor az így nézne ki: Maláti Dóra érkezett a PC Trade Szeged csapatába a jobbátlövő posztra Budaörsről. Mivel egészíthetjük ki, hogy teljes képet kapjunk a pályafutásodról?

- Tolnán kezdtem kézilabdázni még általános iskolás koromban, a középiskolát már Győrben kezdtem és a kézilabdát is ott folytattam négy évig. Ezután igazoltam Siófokra, ahol a junioroknál is játszottam, de bemutatkoztam már a felnőtt csapatban is. Tavaly októberben kerültem Budaörsre, onnan érkeztem Szegedre- kölcsönbe, júniusig.

- Nyáron sokat erősödött a Budaörs, gondolom ez volt az ami miatt Szegedre jöttél.

- Az a legfontosabb, hogy pályán legyek és folyamatosan játékban legyek. Erre van most szükségem. Budaörsön a posztomon kevesebb játéklehetőség jutott volna nekem, ezét jött a váltás. Ott még él a szerződésem és jövőre is oda köt majd. De hogy mit hoz a jövő, azt nem tudom előre.

- Ez akár jelentheti azt is, hogy nem csak erre a szezonra és nem kölcsönbe jöttél Szegedre?

- Az elsődleges cél, hogy emberileg és játékban is beilleszkedjek a csapatba. Komoly célokért dolgozunk, szeretnénk megnyerni a bajnokságot és ebben szeretném segíteni a csapatot. Az, hogy utána hogy alakul a sorsom nem tudom- mivel szerződésem van Budaörsön, nem csak én döntök majd erről. De ezzel most nem foglalkozom, a legfontosabb, hogy egy nagyon jó évet zárjunk Szegeden a lányokkal.

- Az ideihez hasonlóan tavaly is a bajnoki rajt után váltottál csapatot. Mennyire nehéz beilleszkedni ilyenkor egy felépített rendszerbe?

- Nem egyszerű, de nem megoldhatatlan feladat. Nyilván sokkal könnyebb, ha az alapozás elején kerülsz egy csapathoz és velük készülsz az első perctől. Minden erőmmel azon leszek, hogy könnyen menjen és gyorsan beilleszkedjek.

- Ebben segíthet ha nem idegenek közé érkezel. Volt akit ismerősként üdvözöltél az öltözőben?

- A lányok többségét látásból ismertem, többükkel játszottunk már egymás ellen. Berta Nikit ismerem jobban és Bárány Krisztivel együtt játszottam Győrben. Természetesen Bakó Botond neve sem volt ismeretlen, bár nem dolgoztunk még együtt, de jó véleményeket hallottam róla.

- A csapatban akkor van ismerősöd, de a város ismerős neked?

- Nem nagyon fordultam meg eddig Szegeden, csak meccset játszottam itt. Beszéltem a lányokkal, mindenki azt mondta, hogy nagyon szép városba kerültem, aminek örülök. Biztos vagyok benne, hogy lesz időm jobban megismerni.


Maláti Dóra

1996.04.02.

Testsúly/magasság: 69kg / 177cm

Csapatok: Tolna KC, Győri Audi ETO KC, Siófók KC, Budörs Handball

Edzők: Takács Istvánné, Róth Kálmán, Konkoly Csaba, Christian Dalmose, Mihály Attila

Kedvenc kézilabdázó: Filip Jicha, Radulovics Bojana

Ketvenc étel: harcapaprikás túróstésztával és az olasz ételek

Kedvenc ital: limonádé, víz

Kedvenc film: Elrabolva, The Walking Dead

Friss híreink

UP hírek: LU18/20 ...

Szeptember 11, 2025

UP Hírek: LU18/20 ...

Szeptember 08, 2025

NBI/B: Piros lap ...

Szeptember 07, 2025

Remek felkészülés ...

Szeptember 05, 2025

UP hírek: LU16 ...

Szeptember 04, 2025