Rajt-cél győzelem a SZISE elleni rangadón
December 01, 2017

A 22.percig 4 gólt tudott csak dobni nekünk a SZISE a szegedi rangadón. 


A jó védekezésnek köszönhetően önbizalommal telve kézilabdáztunk az egész mérkőzésen és ez megmutatkozott a támadásban is. Gyakorlatilag, a kezdő sípszót követően, állva hagytuk az igen nívós játékosokat felsorakoztató Szent István SE csapatát, akik bár a második félidőben magukra találtak, összességében azonban nem jelentettek veszélyt a győzelmünkre. Nagyot léptünk előre célunk megvalósításában és végre a régi csapatot láthattuk a pályán.  

NBI/B keleti csoport felnőtt mérkőzés
Szeged, Etelka sor 1-3

PC Trade Szeged KKSE - Szent István SE OTP 29-24 (16-9)

PC Trade Szeged KKSE: Dobó Mónika- Berta Nikolett 2, Bárány Krisztina 2, Dajka Bettina 3, Mikó Gréta 1, Maláti Dóra 7, Miklós Kitti 3, Cs.: Speth Evelin 1, Scheffer Zsanett 4, Bató Lili 5/2, Zsikó Zsanett 1, Nagy Éva, Takács Kitti, Egervári Petra, Homoki Regina
Edző: Bakó Botond- " Az elmúlt időszakban kiemelt szerepet kapott a csapat összecsiszolása,a csapategység erősítése valamint a kollektív játék javítása. Nagyon sokat készültünk a mérkőzésre taktikailag és mentálisan is, valamint a pozitív hangulat megtartása is fontos szempont volt. Azt gondolom sokat léptünk előre CSAPATKÉNT, ez látszik minden mozzanaton, ismételten erős, higgadt játékosokat látok a pályán, akik küzdenek egymásért a sikerért. Ebben a győzelemben legfontosabb az, ahogy győztünk, a sok munka és energia, amit beleraktak a lányok, ezért dicséretet érdemelnek."

Friss híreink

Ez már NB I/B-s ...

Szeptember 14, 2025

UP hírek: LU18/20 ...

Szeptember 11, 2025

UP Hírek: LU18/20 ...

Szeptember 08, 2025

NBI/B: Piros lap ...

Szeptember 07, 2025

Remek felkészülés ...

Szeptember 05, 2025