Nem kirándulni, nyerni megyünk Szentendrére
Február 03, 2018


 Közel két hónapos szünet után vasárnap folytatódik felnőtt csapatunknak is a bajnokság. Az első ellenfél idegenben a Szentendre lesz, ellenük ősszel magabiztosan nyertünk hazai pályán. Az esélyekről a csapathoz januárban szerződött vezetőedzőnkkel, Vojkovics Gyulával Kibédi Péter beszélget.
 

Utánanéztem, Szentendre az egyik legnépszerűbb kirándulóhely Budapest környékén, viszont az időjárás nem éppen kirándulóidő.
- Nem is kirándulni megyünk oda, az első tavaszi bajnokinkat lesz ott. De azért lehet belőle egy jó kirándulás.

Gondolom ehhez egy győzelem kellene.
- Így van, de úgy is készülünk és nyerni szeretnénk. A két pontért megyünk mindenképpen.

A tabellát nézve a harmadik helyezett Szeged a tizenegyedik Szentendre ellen játszik majd. Igencsak kötelező győzelemnek tűnik.
- Mi ezt úgy kezeljük, hogy ezt a meccset nézzük csak. Nem a tabellát böngésszük a lányokkal, hanem felkészülünk a Szentendre ellen és most csak ezzel a meccsel törődünk. Nyilván azért Zsadányi Sándor kollégámmal már figyeljük a többieket és készülünk arra is, de a lányoknak csak a vasárnapi találkozóval kell foglalkozniuk.

Egy hónapotok volt a közös munkára. Sikerült összerázódjatok a lányokkal?
- Nem panaszkodhatom. Taktikailag és fizikailag is jól állunk, összerázódott a csapat és jó hangulatban készültünk végig. Megvan a kölcsönös bizalom, nagyon élveztem a közös munkát a lányokkal.

Azt kaptad, amit vártál?
- Többet! Ne értse senki félre, nem keveset vártam és így kaptam többet. Igen komoly elképzeléseim és alvárásaim voltak, amikor elkezdtük a munkát. De a lányok ehhez is hozzá tudtak tenni, le a kalappal előttük. Mindegyik lány imád kézilabdázni, a küzdeniakarásuk nagyon sokat segíthet majd tavasszal is és az edzőmeccseken is láttam, hogy nincs olyan perce a mérkőzésnek, amikor ne a győzelemért hajtanának.

Ezek remek előjelek akkor holnapra, pláne, ha teljes kerettel mehettek Szentendrére.
- Gindeli Pannát továbbra is nélkülöznünk kell, a térdszalagszakadás után jól halad a rehabilitációval. Rajta kívül Berta Niki kisebb betegséggel küzd, de így is azt gondolom, hogy esélyesként mehetünk az első tavaszi bajnokinkra.

Friss híreink

Ez már NB I/B-s ...

Szeptember 14, 2025

UP hírek: LU18/20 ...

Szeptember 11, 2025

UP Hírek: LU18/20 ...

Szeptember 08, 2025

NBI/B: Piros lap ...

Szeptember 07, 2025

Remek felkészülés ...

Szeptember 05, 2025