NBII- Továbbra is hibátlanul
Október 20, 2024

Könnyű győzelem lett a rangadóból


Az NBII tabellát tekintve a csoportunkból az első és a harmadik helyezett találkozott egymással szombaton az Etelka soron. Hibátlan mérlegünket szerettük volna megtartani, ennek megfelelően nagyon koncentráltan álltunk az összecsapáshoz.

A mérkőzés erős színvonala nem hozta a tőle elvártakat, az első félidőben 3 perc elteltével vettük át a vezetést, amit aztán már ki sem adtunk a kezünkből. Jó védekezéssel és jó egyéni és kapusteljesítményekkel játszottunk, így a különbség már a szünetre tizennégy gólra duzzadt.

A második félidő elején ellenfelünk zsinórban három góllal indított, ami rövid ideig azt sugallta, hogy szorosabbá válhat a küzdelem, de ez is szalmaláng életűnek bizonyult. Támadásban és védekezésben is nagyon stabilak voltunk, így a mérkőzés lefújása felé haladva, előnyünk már közel 20 gólosra duzzadt.

Végig nagyon meggyőzően játszottunk, és ezt a formát szeretnénk átmenteni a november 09-i, Algyő elleni következő rangadóra! 

Gyertek szurkolni! Hajrá Szeged!


Női NBII-H csoport
PC Trade Szegedi NKE- Mezőtúri AFC-Syngenta 37-21 (24-10)

PC Trade SZNKE: Hargitai Norma, Majoros Gréta- Vadkerti Luca 5, Magyar Nóra, Rácz Petra 5, Tutti Zsófi 1, Bereczky Bíborka 3, Dani Zita, Gyenes Imola 2, Vörös Vivien 4, Szécsi Szintia 5, Majoros Szofi 1, Szabó Leila 11, Bajusz Anna

Edző: Vadkerti-Nagy Renáta



Friss híreink

UP hírek: LU18/20 ...

Szeptember 11, 2025

UP Hírek: LU18/20 ...

Szeptember 08, 2025

NBI/B: Piros lap ...

Szeptember 07, 2025

Remek felkészülés ...

Szeptember 05, 2025

UP hírek: LU16 ...

Szeptember 04, 2025