NBII - Megszenvedtünk a győzelemért
Március 23, 2025

A felsőházi rájátszás első összecsapásán 16 percet játszottunk emberhátrányban! 

Igazi kiélezett, végletekig körömrágósan izgalmas mérkőzésen hoztuk el a győzelmi pontokat  Kecskemétről. 

A mi szempontunkból igazán jól indult a mérkőzés, nagyon jól szálltunk ringbe, pedig mi utaztunk, mégis a hazaiak lendültek nehezen játékba. 
Az első félidő 6. percében már 7:1-re vezettünk, és úgy tűnt, a felsőházi rájátszás első mérkőzése nekünk könnyű lesz. Aztán a következő 6 percben magára talált a Kecskemét és a hibáinkat kihasználva egy gólra felzárkóztak a hazaiak. 
A félidő végén, három perc alatt, 3 kiállítást kaptunk mely jelentős emberfölényét ellenfelünk ki is használta, döntetlenre mentették vendéglátóink a szünetre az állást. 

A második félidőben teljesen kiegyenlített volt a találkozó, akadtak hibák mindkét oldalon, de ami nem volt azonos, az az emberhátrányban töltött idő. Szerencsére összességében jól játszottunk, jó védekezésből rengeteg labdát illetve gólt szereztünk, és ha izgalmasra is sikeredett a találkozó, teljesen megérdemelten szereztük meg a győzelmet. 

Legközelebb jövő hétvégén, 03.29-én 17:00-kor, hazai pályán lépünk pályára az Inárcs ellen. 

Hajrá Szeged!

 

NBII Női Dél-Kelet, Felsőház G-H csoport
Kecskeméti NKE -PC Trade SZNKE 29-31 (18-18)

PC Trade SZNKE: Hargitai Norma, Majoros Gréta- Cseri zOé 1, Vadkerti Luca 5, Magyar nÓra, Dobó Kitti, Rácz Petra, Bereczky Bíborka 2, Szécsi Szintia 7, Szabó Leila 7
Edző: Vadkerti Attila

Friss híreink

UP hírek: LU18/20 ...

Szeptember 11, 2025

UP Hírek: LU18/20 ...

Szeptember 08, 2025

NBI/B: Piros lap ...

Szeptember 07, 2025

Remek felkészülés ...

Szeptember 05, 2025

UP hírek: LU16 ...

Szeptember 04, 2025