NBII- Győzelem az Orosháza ellen
Május 13, 2023

Már bajnokként léptünk pályára Orosházán.

Az ENUSE Gyulán elszenvedett veresége után tudtuk, hogy matematikailag már biztosan megnyertük csoportunkat az NBII bajnokságban, mindegy mit játszunk a továbbiakban. Természetesen ez nálunk nem azt jelenti, hogy innentől nem teszünk meg mindent a győzelemért, ezzel is megtiszteljük magunkat, a munkánkat és az ellenfelet. Ebben a felfogásban léptünk pénteken pályára az Orosháza fiatal csapata ellen, akik bár nagyon ügyesek, csak a mérkőzés elején és az utolsó percekben tudtak megközelíteni minket. 
Az első félidő felénél már 10 góllal is vezettünk, majd a biztos előny tudatában, a második játékrészben,  kicsit belekényelmesedtünk a mérkőzésbe. Szerencsére győzelmünket ez a kis megingás nem veszélyeztette, így két fordulóval a bajnokság vége előtt megszereztük a 19.győzelmünket is.

Utolsó hazai mérkőzésünket jövő szombaton játsszuk 18:00-kor az Etelka soron.


Női NBII Dél-kelet
Oxxo Energy Orosházi NKC U22 - PC Trade SZNKE 26-30 (9-18)

PC Trade SZNKE: Dobó Mónika, Porobic Zoé- Frányó Laura 1, Homoki Regina 1, Nagy Renáta 7, Dudás Dominika 1, Csoknyai Nóra 7, Rácz Petra 2, Boros Anna, Gyenes Imola 1, Vörös Vivien 1, Kozma Flóra 4, Lantos Szabina, Szabó Leila 5
Edző: Baunok Bernadett, Vadkerti Attila-"Örülök, hogy célunkat már elértük és hogy folytatni tudtuk a nyerő szériát."

Friss híreink

Ez már NB I/B-s ...

Szeptember 14, 2025

UP hírek: LU18/20 ...

Szeptember 11, 2025

UP Hírek: LU18/20 ...

Szeptember 08, 2025

NBI/B: Piros lap ...

Szeptember 07, 2025

Remek felkészülés ...

Szeptember 05, 2025