NBI/B- Vitézkedtek a vitézek
Február 18, 2024

Megzavart minket a profi szint. 

A tabella éllovasához, az NBI feljutásra is esélyes, Esztergomi Vitézek csapatához utaztunk a bajnokság 18. fordulójában. 
Eleve tartalékosan utaztunk de amúgy sem fűztünk reményeket a pontszerzéshez, inkább egy jó, színvonalas összecsapásban és dicső helytállásban bizakodtunk. 

Az atmoszféra, ami fogadott bennünket, első-osztálybeli volt. A csarnok, a miliő, a szurkolók, igazi NBI-es szintet képviseltek és valljuk be, a csapat játékszintje is inkább első, mintsem másodosztályt tükrözött. 
Mindezen hatások -negatívan- rányomták bélyegüket a teljesítményünkre. Megilletődötten kezdünk és csak 12 perc elteltével találtunk a kapuba. A mérkőzésen voltak periódusaink, amikor helyre-közel azt játszottunk, amit tudtunk, de ez is inkább az első félidőben volt jellemző. Végig vezettek és teljesen megérdemelten nyertek a Vitézek, nem egy dimenzióban kézilabdáztunk. 

Nem leszünk könnyű helyzetben jövő szombaton sem, mert akkor a másik bajnokesélyes, a Szombathely csapatát fogadjuk hazai pályán, 18:00-kor, az Etelka soron.



NBI/B

Esztergomi KS Kft - PC Trade SZNKE 32-20 (13-8)

PC Trade SZNEK: Hargitai Norma, Majoros Gréta, Szalma Zita- Frányó Laura 1, Nagy Renáta 8, Csoknyai Nóra 3, Bozsoky Brigitta, Dani Zita 1, Gyenes Imola 2, Kozma Flóra 2, Sztanó Kincső 1, Tóth Amina, Szabó Leila 2
Edző: Vadkerti Attila- " Ambivalens érzéseim vannak a meccsel kapcsolatban, mert NBI-es körülmények közt játszottunk, mind a csarnok, mind pedig a szurkolótábor tekintetében, ami egyrészről jó volt, de ez megzavarta a lányokat. Ők nincsenek ehhez hozzászokva. A 12.percben Nagy Renáta találatával indult a mérkőzés, és utána viszont azt hozták a lányok, amit tudnak és ezzel elégedett is vagyok. A második félidőben azonban csak szakaszaink voltak az egy teljesen más dimenzióban kézilabdázó esztergomiak ellen, úgy gondolom, hogy tőlünk most csak Majoros Gréta és Nagy Renáta tudta tartani a lépést ezzel a szinttel. Gratulálok a hazaiaknak, és sok sikert kívánok nekik a jövőben. Úgy gondolom, ha feljutnak, minden adott ahhoz, hogy magas szintű kézilabdát láthasson a hazai közönség."

Friss híreink

Ez már NB I/B-s ...

Szeptember 14, 2025

UP hírek: LU18/20 ...

Szeptember 11, 2025

UP Hírek: LU18/20 ...

Szeptember 08, 2025

NBI/B: Piros lap ...

Szeptember 07, 2025

Remek felkészülés ...

Szeptember 05, 2025