NBI/B-Vereség a SZISE-től
Április 21, 2024

Legfőképp a védekezésünk nem működött .

Nehéz összecsapásnak néztünk elébe szombaton, ugyanis a SZISE-vel nemcsak az a volt a gond, hogy stabilan a középmezőnyben vert horgonyt, hanem számunkra kellemetlen stílusú ellenfél is. Szerettünk volna meglepetést okozni, hiszen jobb napunkban képesek vagyunk rá, ez azonban sajnos nem az a nap volt. 

A mérkőzés első találatát ugyan mi szereztük, de akkor vezettünk utoljára, onnantól a hazaiak akarata érvényesült. Valahogy minden összejött és nem jó értelemben. A technikai hibák és az eladott labdák is hátráltatták a játékunkat, a sok kihagyott helyzettel meg naggyá tettük ellenfelünk kapusát, és a mi oldalunkról sajnos nem mondhattuk el ugyanezt. Védekezésünk csődöt mondott, a SZISE ott került helyzetbe, ahol csak akart, így kapusaink is kiszolgáltatott helyzetbe kerültek.

Ez a nap nem a mi napunk volt sajnos, ezt be kell lássuk de van ilyen. Minden meccs egy új lehetőség, ezt kell nézni! 
Könnyű helyzetben a jövő szombaton sem leszünk, amikor a Komárom csapatát fogadjuk az Etelka soron de mindent megteszünk a pontszerzésért. 

Gyertek szurkolni! Hajrá Szeged!


NBI/B
SZISE Bamba-Marha - PC Trade SZNKE 41-22 (20-10)

PC Trade SZNKE: Hargitai Norma, majoros Gréta, Szalma Zita- Frányó Laura 1, Nagy Renáta 4, Vadkerti Luca 6, Csoknyai Nóra 2, Bereczky Bíborka 2, Dani Zita 2, Gyenes Imola, Kozma Flóra 4, Tóth Amina, Szabó Féóra 1
Edző: Vadkerti Attila

Friss híreink

UP hírek: LU18/20 ...

Szeptember 11, 2025

UP Hírek: LU18/20 ...

Szeptember 08, 2025

NBI/B: Piros lap ...

Szeptember 07, 2025

Remek felkészülés ...

Szeptember 05, 2025

UP hírek: LU16 ...

Szeptember 04, 2025