NBI/B- Végig partiban voltunk a listavezető ellen
Február 25, 2024

Megtettük, amit lehetett. 

A bajnok és egyben a feljutásra is esélyes, Szombathely csapatát fogadtuk tegnap hazai pályán az Etelka soron. Az erőviszonyokat tekintve egy tisztes helytállásra törekedtünk, ami végig meg is volt a mérkőzésen. 

Ellenfelünk egy nagyon jó szerkezetű és erős játékosállománnyal rendelkező együttes, akik az első pillanattól uralták is az összecsapást. Nagy lendülettel, végig motiváltan játszottak és ami a legjobb volt, hogy ezzel mi ugyanígy voltunk. Felvettük a kesztyűt, helyezésünket tekintve egyáltalán nem játszottunk alárendelt szerepet. Végig a bajnokaspiráns nyomában voltunk, helyre-közel standard 5 gólos hátrányban játszottunk, ami ebben az esetben jónak mondható. 

A mérkőzés kimenetele nem volt kérdéses, de összességében elégedettek lehetünk a mutatott játékkal, mert így, ilyen hozzáállással ki lehet kapni. 

Most egy rövidebb pihenő következik, legközelebb március 9-én lépünk pályára Szigetszentmiklóson.


NBI/B
PC Trade SZNKE - Szombathelyi KKA 25-34 (11-17)

PC Trade SZNKE: Majosos Gréta, Szalma Zita- Frányó Laura 3, Nagy Renáta 8, Dudás Dominika 1, Vadkerti Luca 3, Csoknyai Nóra 4, Bereczky Bíborka, Bozsoky Brigitta, Dani Zita, Gyenes Imola 3, kozma Flóra 1, Tóth Amina 1, Szabó Leila 1
Edző: Vadkerti Attila-"Nem tükrözi hűen a végeredmény a pályán zajlott csatát. Elégedett vagyok a lányok hozzáállásával, csak apróbb hibákon múlt, hogy a végeredmény a végén nem lett szorosabb. Szeretném kiemelni kapusainkat, akik a meccs nagy részében jól teljesítettek. "

Friss híreink

UP hírek: LU18/20 ...

Szeptember 11, 2025

UP Hírek: LU18/20 ...

Szeptember 08, 2025

NBI/B: Piros lap ...

Szeptember 07, 2025

Remek felkészülés ...

Szeptember 05, 2025

UP hírek: LU16 ...

Szeptember 04, 2025