NBI/B- Szinte végig élt a remény
December 09, 2023

Végül vereséget szenvedtünk az Eger ellen.

Az idei év utolsó hazai mérkőzését, a volt kapusedzőnk -Farkas József- által irányított, Eszterházy SC ellen játszottuk. Ellenfelünk stabilan a középmezőnyben áll a tabellán, így sereghajtóként nem mi voltunk az esélyesek de meglepetést akartunk okozni. 

Rendesen felkészültünk az egriekből, akik nem játszottak mást, mint amit vártunk, mégsem sikerült a pontszerzés. Nem a tudásunk volt a győzelemhez kevés, hanem fejben lehettünk összezavarodva, mert védekezésben, -zömében a második félidőben- nem tartottuk be a taktikai utasításokat. Amikor a megbeszéltek alapján védekeztünk, szoros is volt a mérkőzés, 36 percig volt egál az eredmény!

Sajnos onnantól szétestünk fejben, nemcsak a védekezésünk hullott darabjaira, de támadásban is rengeteg elszórt, eladott labdánk volt, ráadásul Sztanó Kincső és Dudás Dominika kivételével nem igazán tudott senki meghatározó lenni a góllövésben.

Nincs még veszve semmi, a tabellán előttünk állók előnye minimális, viszont ahhoz, hogy behozzuk őket, nagyobb fegyelmezettségre, tudatosabb játékra lesz szükség.

Rögtön javíthatunk is, mert az idei év utolsó mérkőzését december 16-án játsszuk a rivális Hajdúnánás otthonában, és van esélyünk nyerni!

Hajrá Szeged!


NBI/B
PC Trade SZNKE - Eszterházy Sport Kft 27-34 (15-16)

PC Trade SZNKE: Hargitai Norma, Szalma Zita- Frányó Laura 1, Nagy Renáta 4, Dudás Dominika 6, Vadkerti Luca 2, Csoknyai Nóra 1, Bereczky Bíborka, Csery Zoé, Bozsoky Brigitta 1, GYenes Imola 1, Kozma Flóra 3, Sztanó Kicső 6, Szabó Leila 2
Edző: Vadkerti Attila

Friss híreink

Ez már NB I/B-s ...

Szeptember 14, 2025

UP hírek: LU18/20 ...

Szeptember 11, 2025

UP Hírek: LU18/20 ...

Szeptember 08, 2025

NBI/B: Piros lap ...

Szeptember 07, 2025

Remek felkészülés ...

Szeptember 05, 2025