NBI/B-Majdnem megvolt.....
Május 01, 2024

Talán a szezon egyik legjobb játékával kaptunk ki.

A munka ünnepén, majálisozás helyett, Egerbe utazott felnőtt csapatunk. Az út hosszú volt és fárasztó, a mérkőzés pedig izgalmakban és fordulatokban gazdag, csak a szerencse volt az, ami végül hiányzott az oldalunkról. 

Már a mérkőzés elején látszott, hogy jó formában vagyunk. és bár sokáig egál körüli volt az eredmény, hamar a kezünkbe vettük az irányítást. Nagyon jó százalékban lőttünk, hatásosan és jól kézilabdáztunk.

Háromgólos előnnyel fordultunk a második félidőre és végre a szünet után is tudtuk tartani a jó formát, ezzel meg az előnyünket.
40 perc játék után aztán megint jött egy kis hanyatlás, amikor többet hibáztunk, többször is emberhátrányba kerültünk és ismét nyílttá tettük a mérkőzést.

 Ellenfelünk mindent megtett a felzárkózásért de mi is mindent a győzelemért, csak a sors nem volt igazságos: annak ellenére, hogy végig kezünkben volt az irányítás, az utolsó pillanatokban a mérleg nyelve az egriek felé billent. 

A csalódottság, a keserűség most nagy, mert megérdemeltük volna a győzelmet - vagy legalább a pontszerzést- de emlékeztetnünk kell magunkat arra, hogy ezek a pillanatok is a játék velejárói. 

Hajrá Szeged!


NBI/B
Eszterházi SC PC Trade SZNKE 33-30 (14-17)

PC Trade SZNKE: Hargitai Norma, Majoros Gréta, Szalma Zita- Frányó Laura 4, Nagy Renáta 4, Rácz Petra, Vadkerti Luca 5, Csoknyai Nóra 6, Bereczky Bíborka, Bozsoky Brigitta, 1, Dani Zita, Gyenes Imola 1, kozma Flóra 7, Szabó Leila 2
Edző: Vadkerti Attila

Friss híreink

UP hírek: LU18/20 ...

Szeptember 11, 2025

UP Hírek: LU18/20 ...

Szeptember 08, 2025

NBI/B: Piros lap ...

Szeptember 07, 2025

Remek felkészülés ...

Szeptember 05, 2025

UP hírek: LU16 ...

Szeptember 04, 2025