NBI/B- Ellenfelünk agresszivitása végzetesnek bizonyult
Április 14, 2024

Győzelmi reményeink ellenére a siker sajnos elmaradt. 



Az NBI/B tabella helyezéseit tekintve reális pontszerzési eséllyel indultunk a Pécs elleni hazai mérkőzésnek. Lehet ellenfelünk faulthatáron mozgó, igen kemény (külső szemlélőként erősen vitatott) védekezése zavart meg minket, mindenesetre nagyon rosszul kezdtük a mérkőzést. 
Rengeteg volt részünkről a pontatlanság, az eladott labda. Szakadatlanul - és sajnos sikertelenül- erőltettük a beállós játékot, ám a labda rendszerint a pécsieknél landolt.

Ellenfelünk agresszivitásán látszott, hogy határozott céllal érkeztek, ütöttek-vágtak, lökdöstek, ahol tudtak, martak bennünket. A játékvezetői felfogás alapján ugyanezt mi is megtehettük volna, de nem keményedtünk fel erre a szintre így zömében a vendégek akarata érvényesült egész mérkőzésen. 

Csak az első félidő második felére sikerült megtalálni azt a jól működő összetételt, akik visszahozták a mérkőzést 1 gólra, de hosszú ideig állandósítani ezt a szoros eredményt már nem tudtuk. Mivel a második félidő sem a tudásunk sem a  terveink, sokkal inkább ellenfelünk akarata szerint alakult, így győzelmi és pontszerző reményeink végül szertefoszlottak. 

Kár, hogy ez a fajta rossz forma épp egy ilyen ki-ki mérkőzésen jött ki de ezen már kár bánkódni. Jövő szombaton lehet javítani, 04.20-án idegenben, 18:00-kor, a SZISE ellen lépünk pályára. 

Hajrá SZEGED!


NBI/B
PC Trade SZNKE - PTE PEAC-SIPO 24-36 (15-17)

Hargitai Norma, Majoros Gréta, Szalma Zita- Frányó Laura 2, Nagy Renáta 5, Rácz Petra, Vadkerti Luca 3, Csoknyai Nóra 5, Bereczky Bíborka, Bozsoky Brigitta 1, Dani Zita, Gyenes Imola 3, Kozma Flóra 3, Tóth Amina 1, Szabó Leila 1
Edző: Vadkerti Attila

Friss híreink

UP hírek: LU18/20 ...

Szeptember 11, 2025

UP Hírek: LU18/20 ...

Szeptember 08, 2025

NBI/B: Piros lap ...

Szeptember 07, 2025

Remek felkészülés ...

Szeptember 05, 2025

UP hírek: LU16 ...

Szeptember 04, 2025