NBI/B- A védekezésünkkel volt a gond
Január 14, 2024

Kozma Flóra 10/10 remek mutatója sem volt elég!

Titkon pontszerzéssel készültünk a Ferencváros fiatal együttese ellen, az NBI/B bajnokság idei első, hazai összecsapásán. Ellenfelünk igaz jóval előttünk áll a tabellán, de a rutin velünk volt.

 A mérkőzés elején már látszott, hogy a csapatok nagy iramot diktálnak, egyik sem adja majd könnyen magát. Sajnos a védelmünket igen könnyen átjátszó fővárosiak folyamatosan ziccerbe kerültek, így kapusaink nehéz helyzetből kellett hárítsanak. Voltak fellángolásaink, amikor megközelítettük ellenfelünket de megfordítani a mérkőzést nem tudtuk.

 Örömteli volt támadásban Kozma Flóra hibátlan játékát nézni, és hosszú kihagyás után, a sérüléséből felépülő Lovistyék Kittit újra a pályán látni, de ez is csak szépségtapasz volt.

 Vasárnap idegen pályán, az Érd ellen vesszük fel a kesztyűt, és a tabellát nézve ez sem lesz könnyű menet. 

Mindent bele, hajrá Szeged!


NBI/B
PC Trade SZNKE - FTCU19 34-29 (14-19)

PC Trade SZNKE: Hargitai Norma, Majoros Gréta, Szalma Zita- Frányó Laura , Lovistyék Kitti 1, Nagy Renáta 8, Dudás Dominika 2, Vadkerti Luca 4, Csoknyai Nóra 2, Bereczky Bíborka, Bozsoky Brigitta 2, Dani Zita 2, Gyenes Imola, Kozma Flóra 10, SZtanó Kincső 1, Szabó Leila 2
Edző: Vadkerti Attila

Friss híreink

UP hírek: LU18/20 ...

Szeptember 11, 2025

UP Hírek: LU18/20 ...

Szeptember 08, 2025

NBI/B: Piros lap ...

Szeptember 07, 2025

Remek felkészülés ...

Szeptember 05, 2025

UP hírek: LU16 ...

Szeptember 04, 2025