Hullámzó teljesítmény és rövidzárlat
Október 14, 2017

Rövidzárlattal kezdtük a mérkőzést de a félidő végére sikerült talpra állnunk. Sajnos a visszakapaszkodás a meccsbe túl sok energiánkat emésztette fel és a kényes szituációkban, amikor nagyobb előnyre tehettünk volna szert, rendre hibáztunk, így hazai pályán elveszítettük a Kispest elleni rangadót.

NBI/B keleti csoport, 5.forduló, Szeged, 2017.10.14.

PC Trade Szeged KKSE - Kispest NKK 24-29 (12-14)

PC Trade Szeged KKSE: Nagy Éva- Berta Nikolett 2, Bárány Krisztina 2/1, Dajka Bettina, Maláti Dóra 2, Mikó Gréta 3, Molnár Imola 1, Cs.: Dobó Mónika, Homoki Regina 3/1, Miklós Kitti 6, Speth Evelin 1, Scheffer Zsanett 4, Egervári Petra, Zsikó Zsanett, Takács Kitti
Edző: Bakó Botond- " Fontos mérkőzés volt a Kispest ellen, hiszen egy csapat, ha első osztályban akar szerepelni, akkor magas szinten, bátran kell játsszon, otthon pedig nem hibázhat.Jó ritmusban játszottunk, gyors mérkőzés volt, taktikailag sok dolgot megoldottunk de nem eleget a győzelemhez. Kevés volt a nyerő ember, sok egyéni hiba volt támadásban és védekezésben is, ráadásul most a kapunk is gyenge volt a maga 24%-val. Nehéz helyzetből fordítottunk, amivel sajnos nem tudtunk élni, pedig akkor azt éreztem, hogy ez meglehet. Sajnos a kulcsfontosságú pillanatokban ,támadásban és védekezésben is, figyelmetlenek voltunk."


Friss híreink

UP hírek: LU18/20 ...

Szeptember 11, 2025

UP Hírek: LU18/20 ...

Szeptember 08, 2025

NBI/B: Piros lap ...

Szeptember 07, 2025

Remek felkészülés ...

Szeptember 05, 2025

UP hírek: LU16 ...

Szeptember 04, 2025