Hagyományos módon, ismét táborral zártunk
Június 27, 2023

Lezajlott az első táborunk

Hagyományt csinálunk már abból, hogy minden évet táborozással zárunk, és ez idén sem változott. Két hét alatt 6 korosztályt vállaltunk, első hét most az idősebbeké volt.

Az iskolai év lezárása után, rögtön a Miklósné Kocsis Éva és Miklós Dániel által irányított 11-12-13 éves korosztály kezdte a 06.19-i hetet. A délelőtti programok közt a főszerepet természetesen az edzések kapták, ahol levezetésképp, zömében inkább játékos, vicces futós feladatokkal vezettük le az évet.


 Csoportbontásban voltunk és míg egyik korosztályunk edzett, a többiek a Mozaik Kiadó interaktív táblái által, elméletben gyakorolhatták a kézilabdát. 

Napi programjaink közt volt mozi, csúszdázás az Aquapolisban, 

ugrálás a Crazy Jumpban és ligeti rejtvényfejtés is, de megismerkedhettünk az életmentés igen fontos mozzanataival és előadást is hallgattunk a felelős kutyatartásról.


Reggelinket és uzsonnánkat most is a Coop Szeged Zrt biztosította, ebédünket pedig a Diófa étteremben költöttük el.

Jó hangulatú táboron vagyunk túl, köszönet mindenkinek! 

Jövőre, veletek, ugyanitt!

Friss híreink

Ez már NB I/B-s ...

Szeptember 14, 2025

UP hírek: LU18/20 ...

Szeptember 11, 2025

UP Hírek: LU18/20 ...

Szeptember 08, 2025

NBI/B: Piros lap ...

Szeptember 07, 2025

Remek felkészülés ...

Szeptember 05, 2025