Budaörs után a Dunaújvárosi Kohász ellen léptünk pályára
Augusztus 11, 2017

Élvonalbeli csapatokkal készül a bajnokságra Bakó Botond csapata

Budaörs után Dunaújvárosban játszotta második edzőmeccsét felnőtt csapatunk. Bakó Botond idei felkészülési repertoárjában edzőpartnerként csak NBI-es csapatok szerepelnek, így igazi nagyágyúk ellen gyakorolhatunk. Elsőként, a nyáron Zácsik Szandrával megerősödött, Budaörs vendégeként léptünk pályára, ahol, bár 4 góllal kikaptunk a Mihály Attila vezetőedző által nagyon jól összerakott házigazdáktól, mégis elégedettek lehettünk a látottakkal. Akadtak hibák, ebben a fázisban ez természetes,  de bíztató volt a játék képe, bátran és harcosan kézilabdáztunk.
A Dunaújváros ellen a fáradtságon kívül már a hőséggel is számolnunk kellett, mint nehezítő tényező de a mérkőzés így is értékes gyakorlási lehetőséget biztosított csapatunk számára. Az eredmény jócskán elmaradt az előző heti budaörsi mérkőzéstől, a tudásbeli különbség is jobban kiütközött de a hibáink nagy része abból eredt, hogy túlságosan is tiszteltük az ellenfelünket. Látszott a fáradtság, aminek köszönhetően a pályán sok rossz döntés született de voltak bíztató jelek, nagyon jó periódusok és az iramra itt sem lehetett panasz. 

A felkészülésünk következő szakaszában, jövő hétvégén, az orosházi AEGON kupán címvédőként indulunk, majd zárásképp, augusztus végén ismét NBI-es csapatok elleni edzőmérkőzések következnek.

Friss híreink

UP hírek: LU18/20 ...

Szeptember 11, 2025

UP Hírek: LU18/20 ...

Szeptember 08, 2025

NBI/B: Piros lap ...

Szeptember 07, 2025

Remek felkészülés ...

Szeptember 05, 2025

UP hírek: LU16 ...

Szeptember 04, 2025